Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Huszár Erika negyedik lett 1500 méteren

Negyedik helyet szerzett Huszár Erika a női rövidpályás gyorskorcsolya 1500 méteres versenyében. A magyar eredményhez ismét hozzájárult a versenytársak hibája: Huszár előtt két versenyzőt kizártak.
Huszár Erika a kép bal szélén (Fotó: Reuters)
Huszár Erika
, bár a középdöntőben együtt ment a mezőnnyel, alanyi jogon nem lehetett volna finálés, csak a kizárásoknak köszönhetően. Végül a második helyen léphetett tovább futamából.

A zsűri azonban lehetőséget adott annak a vétlen versenyzőnek is a döntőben való részvételhez, aki önhibáján kívül vált egy kis tulakodás áldozatává. Így rendhagyó módon heten indulhattak az A-döntőben, a magyar pontszerzés ekkor már csak ezért sem lehetett biztos.

A döntőben Huszár sokáig együtt ment az iramot folyamatosan növelő mezőnnyel, amelyben a táv kiválóságai is ott rótták a köröket, a hajrában azonban Huszár és egy kanadai nem bírta tartani a tempót és leszakadtak az élbolytól. Kérsőbb a magyar versenyző otthagyta a kanadait, és a többiek után eredt.

A verseny végén derült ki: két indulót is kizártak szabálytalankodás miatt, így Huszár Erika a negyedik helyen végzett.

A számban hármas koreai siker született, ám a kizárások után egy kínai versenyző ért a harmadik helyre.

1. Jin Szun-ju koreai 2:23.494 perc
2. Csoi, Eun-Kjung koreai 2:24.069 perc
3. Wang, Meng kínai 2:24.469 perc
4. Huszár Erika magyar 2:25.405 perc
5. Overland, Amanda kanadai 2:26.495 perc
6. Radanova, Evgenia bolgár 2:29.314 perc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel búcsúznának

Szombaton 16.15 órakor a dán Aalborg ellen játssza utolsó csoportmérkőzését a Bajnokok Ligájában a… Tovább olvasom