Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Huszadszor győzött Navratilova Wimbledonban

Nyolc év után nyert ismét Wimbledonban Martina Navratilova, ez a huszadik elsősége az All England Clubban, s ezzel beérte a rekorder Billie Jean Kinget.
Harminc évvel ezelőtt Wimbledonban játszotta élete első Grand Slam-mérkőzését Martina Navratilova, alig néhány nappal az után, hogy Leander Paes megszületett. Most együtt nyerték a vegyes párost a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon. Az indiai a győztes ütés után odafordult társához, meghajolt, s azt mondta: "köszönöm, Martina, mert segíthettem abban, hogy te legyél a legnagyobb!"
A 47. évében járó Navratilova persze már régen túl van a csúcson, de teniszezni azért még mindig tud. A torna utolsó napján előbb megnyerte a vegyes páros elődöntőjét, majd a döntőben is győzött, ezzel Wimbledonban összesen huszadszor végzett az élen. Ez korábban csak Billie Jean Kingnek sikerült, 1979-ben nyerte az utolsót, női párosban, oldalán egy fiatal, már nem csehszlovák, még nem amerikai játékossal – Martina Navratilovával.

Aztán King visszavonult, az ifjú hölgyből meg amerikai lett, s szép lassan a női tenisz legjobbja. Összesen 167 tornát nyert egyesben, ebből 18 volt Grand Slam, párosban 169 versenyen lett első, negyvenszer Grand Slamen. Ilyen számsorral nem sokan dicsekedhetnek, tulajdonképpen már az összes csúcslistát átírta, még egy elmaradása van: "csak" az 58. Grand Slamjét nyerte vasárnap, míg az ausztrál Margaret Court 62-ig jutott.
Wimbledonban azonban Navratilova az egyeduralkodó. Először 1976-ban győzött párosban, legnagyobb riválisa, Chris Evert partnereként. Aztán 1978-ban nyert először egyesben, s utána még nyolcszor, ez is rekord, mellette még hétszer lett első párosban, s négyszer vegyes párosban. Ez pedig kicsit erősebb, mint King mérlege: ő csak hatot nyert egyesben.

"Nem tudok gondolkozni, nem tudok beszélni – mondta Navratilova a vasárnapi győzelem után. – Utoljára nyolc éve nyertem Wimbledonban, s akkor nem gondoltam, hogy valaha még visszatérek ide." Az utolsó, egyesben vívott döntő után – 1994-ben kikapott a spanyol Conchita Martineztől – egy fűcsomót tett el emlékbe magának, most a díjkiosztó után megint lesétált a pályára, és az amúgy is renoválásra szoruló gyepből eltett magának egy darabot.

Navratilova áldja a sorsot, hogy előző párja elhagyta, hasonlóképpen járt Paes is, így találtak egymásra. A koalíció jól működik, már megnyerték az idei Ausztrál Opent is, akkor lett Navratilova a Grand Slam-győztesek korelnöke. Norman Brookes 46 évesen és két hónaposan győzött, még 1924-ben, most Navratilova már 46 évvel és 261 nappal tartja a csúcsot.

"Nagyon régen egy indiai kisfiú, miközben Martina Navratilova játékát csodálta, arról álmodozott, hogy egyszer ő is a centerpályán teniszezhet" – mondta Paes, majd hozzátette, párja azt kérte, ezt a történetet ne nagyon emlegesse, de a boldog pillanatok közben elfeledkezett az alapvető illemszabályokról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyak a szlovák nemzeti bajnokságról

Hadseregnyi csapattal, száz evezőssel indul jövő héten Szegedre a korosztályos országos bajnokságra… Tovább olvasom