Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 28°C Még több cikk.

Hó van, forduló lesz?

A havazás - és az időjárás előrejelzései miatt - bizonytalan, hogy meg tudják-e rendezni az NB I hétvégi mérkőzéseit.

Az biztos, az alacsonyabb osztályokban elmarad a bajnoki forduló.
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) versenybizottsága ma 12 óráig dönt a Borsodi Liga hétvégi fordulójának sorsáról.

A 18. forduló megrendezését a téli időjárási viszonyok, s az így rossz állapotba került pályák veszélyeztetik, ezért könnyen elképzelhető, hogy valamennyi mérkőzést elhalasztják.

Az MLL tájékoztatása szerint az már eldőlt, hogy az NB II második tavaszi fordulóját is elhalasztják. Így meglehetősen sűrű program vár egy idő után majd a csapatokra. Másrészt a formaidőzítés is gondot okozhat a szakembereknek.

A Győri ETO FC technikai vezetője, Lencse Gyula  kiemelte: a klubnál mindent elkövetnek, hogy szombaton le lehessen játszani a Pécs elleni  mérkőzést.

„Szerdán még jó állapotban volt a talaj, letakarítottuk, hengereltük a gyepszőnyeget – mondta el érdeklődésünkre Lencse Gyula. – A jelenlegi állás szerint nincs akadálya a találkozónak, mert ha esik is, a havat le fogjuk tolni a pályáról. Gond csak abból adóhat, ha szombatig nagyobb mennyiségű eső esik s ezt a csapadékot nem tudja elnyelni a talaj. Mindenesetre mi úgy készülünk, hogy lesz meccs hétvégén."
Az biztos, hogy az ETO vezetői és játékosai szombat előtt is találkozhatnak a csapat szurkolóival, ugyanis ma este hat órától ankétot rendeznek számukra a Magvassy Mihály Sportcsarnok emeleti galériáján.
Érdekes a helyzet a ZTE stadionjában, ahol az FC Sopron szerepel(ne) szombaton.

Amint arról Fenyvesi László intézményvezető beszámolt, az egerszegi stadionban hétfő óta nincs hó, a játéktér jelentős területe megfelelő állapotban van. Hozzátette viszont: nagy gondot okoz, hogy a déli lelátó fedettsége miatt a pályának mintegy egyharmad része teljes hosszában árnyékban van. Itt kemény, teljesen fagyott a játéktér. Ha újból csapadék hullik a pályára, akkor kevés esélyt lát a meccs megrendezésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzott a BL-től a Liverpool és a Real Madrid

A címvédő FC Liverpool búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája további küzdelmeitől, miután - csakúgy,… Tovább olvasom