Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Hisznek a továbbjutásban

Szombaton 17.30 órakor a győri Magvassy-csarnokban Németországot fogadja a magyar női válogatott a vb-selejtező visszavágóján. A feladat adott: legalább három góllal nyerni kell.
Az első, németországi meccsen elszenvedett 26–24-es eredmény birtokában mindenki bizakodva tekint a mai visszavágó elé. A balingeni összecsapás tanulságai alapján nem megoldhatatlan a feladat, a világbajnoki részvétel kiharcolása. A vesztes nagyon rosszul jár, hiszen a londoni olimpiáról is lemarad.

Mátéfi Eszter, a magyarok szövetségi kapitánya szerint tanítványai képesek a győzelemre.

„Kielemeztük az első mérkőzést, s egyértelmű, hogy bátrabb játékot kell nyújtanunk, mint tettük azt Balingben. Ott egy kicsit óvatosabbak voltunk, amit eleve így kalkuláltunk. Ezért is bőven maradt bennünk tartalék. Egyértelmű, hogy elsősorban védekezésben és ezzel párhuzamosan kapusposzton kell javulnunk. Ha ez sikerül, abból gyors, könnyű gólokat szerezhetünk. Mindez azért lenne fontos, mert amellett, hogy ez kevesebb energiát emészt fel, demoralizálja is az ellenfelet" – mondta Mátéfi Eszter szövetségi kapitány, aki több variációban is gondolkodik.

„Előre nehéz megmondani, melyik lesz a jó, ez a pillanatnyi formától is függ. Az első meccsel kapcsolatban azért annyit elmondanék, utólag talán többet foglalkoztathattam volna Zácsikot, bár hozzáteszem, a helyén játszó Ferling rutinjával kritikus pillanatokban tudott segíteni, két gólt lőtt, három gólpasszt adott. Mondhatni, nála jó helyen volt a labda" – folytatta a kapitány, akinek dr. Lénárt Ágota, az olimpiai csapat pszichológusa munkájáról is kedvező benyomásai vannak.

Mátéfi Eszter szerint nagyon fontos, hogy a mai visszavágón védekezésben még tudjon javulni a magyar válogatott. Fotó: mti
Mátéfi Eszter szerint nagyon fontos, hogy a mai visszavágón védekezésben még tudjon javulni a magyar válogatott. Fotó: mti


„Nagyon nagy a tét, ezzel mindannyian tisztában vagyunk, s ezek a foglalkozások sokat segítenek abban, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat. A játékosok felől is pozitívak a visszajelzések. Jó a hangulat a csapatban, s már nagyon várjuk a kezdést. Bízunk a szurkolóinkban, akik kint is sokat segítettek, s nyilván így lesz a Magvassy-csarnokban is, ahol azért jó pár hasonló hőfokú meccset láthattak a nézők" – mondta végezetül a szövetségi kapitány.

Olvasóink írták

  • 1. ACSA 2011. június 11. 19:40
    „Sajnos ide már a pszichológus is kevés volt!-Jobbak ,elszántabbak ,harcosabbak voltak a németek!-Megettek bennünket!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres kosárlabdás nevezések

A SEAT Lami-Véd Győr és az MKB-Euroleasing Sopron együttesét is alkalmasnak találta a magyar… Tovább olvasom