Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Hisznek a sikerben

Kellő optimizmussal és megfelelő mértéktartással készül a Gellei Imre kapitány vezette magyar válogatott a ma délutáni lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésre.
A csapat tagjai tudják, csak akkor van esély kijutni a portugáliai EB-döntőre, ha ma győznek Lengyelország ellen. Igaz, amennyiben második helyen végez csoportjában a válogatott, úgy pótselejtező következik, de erről még kár elmélkedni. Sok a gondja Gellei Imre szövetségi kapitánynak, hiszen több meghatározó labdarúgó is kidőlt a sorból. Nem játszhat a lengyelek ellen a Hollandiában, Bredában légióskodó Fehér Csaba, és a tatai edzőtáborban megsérült Lőw Zsolt sem.

Ezért kénytelen átszervezni csapatát, s a jelek szerint egészen új összeállításban lép pályára a nemzeti tizenegy. Gellei szerint bárki is húzza magára a címeres mezt, mindent meg kell tenni a győzelemért. Nincs gyenge magyar válogatott, a keret valamennyi tagja felkészült az összecsapásra.

Egyébiránt, mint köztudott, a szövetségi kapitány meghívta csapatába a Győrben futballozó Miriuta Vasilét is, s nem elképzelhetetlen, hogy az irányító középpályás pályára is lép majd a Puskás Ferenc-stadionban. Az azonban biztos, lesz két egykori győri a pályán, hiszen a Benficában légióskodó Fehér Miklós és az MTK játékosa, Füzi Ákos kezdőként lép pályára a tervek szerint.

Máskülönben élénk az érdeklődés a találkozó iránt, a szervezők tízezer nézőnél is többre számítanak, de nem csupán a szurkolók kíváncsiak az összecsapásra, Európa számos országából érkeznek megfigyelők, s újságírók. Az egészen bizonyos, hogy telt ház lesz, legalábbis a VIP- és a sajtópáholyban.

Itthon most titkon mindenki bizakodik, s bizony tegyük hozzá, ráférne a siker a magyar labdarúgásra.
A válogatott várható kezdőcsapata: Király – Bódog, Dragóner, Juhár – Böőr, Lipcsei, Dárdai, Füzi Á. – Lisztes – Szabics, Fehér M.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éremesélyes Bodrogi az országúti kerékpáros VB-n

Csütörtökön a kanadai Hamiltonban rendezik az országúti kerékpárosok egyéni időfutam… Tovább olvasom