Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Hidegkuti Nándor temetése

Közel ezren vettek részt Hidegkuti Nándornak, az Aranycsapat legendás középcsatárának temetésén. Lerótta kegyeletét Orbán Viktor és az egykori csapattársak is: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, s a kórházból rövid időre kiengedett Puskás Ferenc.
Az MLSZ több száz részvéttáviratot kapott, a temetésen az egyiptomi szövetség képviselője, illetve a Fiorentina nevében az olasz követség koszorúzott.
Gyászbeszédében Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter kiemelte: Hidegkuti Nándor bebizonyította, hogy a legnehezebb helyzetben is érdemes magyarnak, nemesnek lenni.
– Nándi bácsi megmutatta, hogy tehetséggel, szorgalommal lehet világhírnévre szert tenni, életútja tiszteletre, határtalan rajongásra késztet.
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch és Jacques Rogge volt és jelenlegi NOB-elnök nevében is búcsúzott:
– Hidegkuti a legtöbbet érte el, amiről egy sportoló álmodhat: pályafutása során olimpiai bajnok lett és világbajnokságon is képviselhette hazáját. Szeretett volna idén a többi olimpikonnal együtt visszatérni Helsinkibe, ahol 50 évvel ezelőtt a magyar sport történetének legsikeresebb olimpiáját rendezték. Nehéz szívvel búcsúzom Hidegkuti Nándortól, a MOB tagjától, aki vasárnap lett volna 80 éves.
Bozóky Imre, az MLSZ elnöke a labdarúgóra emlékezett:
– A magyar futballcsalád képviseletében nehéz méltó szavakat találni annak az embernek a ravatala mellett, aki több mint egy évszázados labdarúgó-történelmünk egyik legnagyobbja.
Buzánszky Jenő, aki a válogatottban volt Hidegkuti csapattársa, beszéde előtt azt a cipőt helyezte el a ravatalnál, melyet vasárnap, a legendás középcsatár 80. születésnapján szerettek volna átadni neki.
– Kerülte a feltűnést, a csillogást, igaz barát volt a pályán és azon kívül – emlékezett az Aranycsapat jobbhátvédje. – Ő a világ legjobb középcsatára, 101 éves labdarúgásunk kiemelkedő egyénisége. A sors megfosztotta attól, hogy méltóképpen ünnepelje meg 80. születésnapját.
Hidegkuti Nándor temetésén, a gyászszertartás alatt Szusza Ferenc, az Újpest egykori legendás csatára és az elhunyt hajdani MTK-s játékostársa, Sándor Károly rosszul lett, mentő szállította őket a Kútvölgyi úti kórházba. Az első diagnózisok szerint nincs komoly baj, óvatosságból kerül sor orvosi megfigyelésükre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi mérkőzések

Soproni Postás-Tabán Trafik – Atomerőmű KSC Szekszárd 87 – 71 >> Tovább olvasom