Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Hibátlanul zárta az őszt a bajnok

Százszázalékos mérleggel zárta az őszi szezont a Graboplast-ETO csapata.

Százszázalékos mérleggel zárta az őszi szezont a Graboplast-ETO csapata. Róth Kálmán vezetőedző szerint az eddigi meghatározó játékosok mellé többen is felnőttek, s ez az eredmények egyik legfontosabb záloga.

Az őszi szezon során valamennyi mérkőzését sikerrel zárta a Graboplast-ETO együttese. A tavalyi aranyérmes gárda edzője, Róth Kálmán szerint az eredményesség több tényezőnek is köszönhető. „Egyrészt a sorsolásunk kedvező volt, ugyanis a rangadók közül egy kivételével valamennyit itthon vívtuk.

A Cornexi-Alcoa ellen azért bíztunk abban, hogy idegenben is sikerül érvényre juttatnunk nagyobb tudásunkat. Amiben még nagyon sokat fejlődtünk, hogy olyan helyeken, mint Hódmezővásárhely, Kiskunhalas vagy Vác, a korábbi évektől eltérően sokkal simábban nyertünk. Különösen a váci siker nagyon értékes, főleg annak tudatában, hogy Hajdu János együttese a Fradit és a Dunaferrt is megverte. Szintén lényeges, hogy mi sikerélményből kezdtük az új bajnokságot, hiszen az előző évadban nagyon sok olyan dolog sikerült, amire már évek óta vágyott mindenki városszerte. Szakmai szempontból sokat számított, hogy a tavalyi alapcsapat együtt maradt, s csupán két embert kellett fokozatosan beépíteni" – kezdte az értékelést a győriek vezetőedzője.

A két játékos, Ana Maria Lazer és Nagy Krisztina a szezon végére láthatóan egyre jobb formába került. „Mindkét játékos esete más. Nagy Kriszta egy más közegből, egy teljesen más módszerű edzésrendszerből érkezett, idő kellett neki ahhoz, hogy újra felvegye a ritmust. Az utolsó két meccsen már bizonyította is, hogy lehet rá számítani. Lazer esetében a nyelvi nehézségek, valamint a speciális poszt miatt tart tovább a beilleszkedés. Egy beállósnak a társakkal nagyon jól meg kell értenie magát. Görbicz és Djokic között sem egyik napról a másikra alakult ki a kiváló kapcsolat. Úgy érzem, mindketten jó úton járnak, s biztos, hogy idővel még nagyobb erősségei lesznek a gárdának."

Klasszisai pedig már most is vannak a zöld-fehéreknek, igaz, a szakvezető szerint már nem csak a „régiek" azok, akik csillognak. „Az, hogy Bradeanu, Gogirla, Görbicz vagy Djokic kiemelkedő képességű, azt eddig is tudtuk. Ősszel azonban olyan játékosok nőttek fel hozzájuk, mint Vérten, Kovacsicz, vagy a kapuban Herr. Persze a többiek esetében is elmondható, hogy rengeteget fejlődtek."

A bajnokság januárban folytatódik, s akkor már a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben is érdekeltek lesznek a győriek. „A BL-ben a legfontosabb, hogy továbbjussunk a csoportból. Nem lesz könnyű dolgunk, mert nehéz ellenfelekkel sorsoltak bennünket össze. Sok minden függ attól, a vb-ről melyik csapatból milyen élménnyel térnek vissza klubjaikba a játékosok. Válogatottjai ugyanis az Aarhusnak, a tavalyi BL-döntős Szkopjének és a Volgográdnak is vannak. A bajnokságban pedig elsődleges, hogy megtartsuk az alapszakasz végén az első helyünket. Az ezzel járó egy pont előny a rájátszásban, mint az tavaly is bebizonyosodott, rengeteget ér."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halál a kézilabdapályán

Tragédiával zárult az NB II-es férfibajnokság. Az utolsó őszi fordulóban a Győrújbarát KSE a Szentgotthárd otthonában lépett pályára. Szünet után, miközben a csapatok a pályára vonultak, a vendégek 22 éves irányítója, Dobánszki Gyula rosszul lett, összeesett, s bár a mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, életét az azonnali orvosi beavatkozás sem mentette meg. Tovább olvasom