Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Hiányzók mindkét oldalon

Tartalékosan állnak fel a soproni női kosárlabdacsapatok a városi derbire. Mindkét gárda úgy érzi, teljesítményük meccsről meccsre javul.

Szombaton 18 órától újra városi rangadóra kerül sor a soproni sportcentrumban, ahol a Röhnisch-Foton Sopron „fogadja" az Euroleasing-Orsi Sopron csapatát.

Mindkét együttes tartalékosan áll fel a városi rangadóra. A Foton csapatának legmagasabb kosarasa, Lódi Eszter Diósgyőrben szenvedett szemsérülést. Az ütközésnél rövid időre még az eszméletét is elvesztette a center, akit még Miskolcon kórházba szállítottak és megvizsgáltak.

Burgmann Bernadettnek a háta fáj, a fiatal Lilik Melinda operáció előtt áll és Veres Mónika lába sincs rendben, így Válé Flórián vezetőedzőnek az is gondot okoz, hogy ki legyen a tízes keretben. Az Orsi csapatából a hétközi Euroliga-találkozón bokasérülést szenvedett szerb kosaras, Gordana Kovacevic játékára nem számíthat Natalia Hejková.

A „hazaiaknál" a legutóbbi fordulóban, Diósgyőrben remekelt a korábban éveken át éppen a mostani riválist, az Orsi együttesét erősítő Dénes Krisztina, aki kikapcsolta Eördögh Editet az első félidőben, és 18 pontot is berámolt a DKSK kosarába.

– Diósgyőrben amíg játszottak a centereink, kifejezetten jól kosaraztunk – mondta a tapasztalt bedobó. – A második félidő elején aztán kiváltak mindketten a játékból, attól kezdve már nem volt esélyünk. Összességében azonban sokkal jobban játszott a csapat, mint az első meccsen, a Szolnok ellen. Reálisan nézve a városi rangadón nem mi vagyunk az esélyesek, de úgy gondolom, az első négy meccs – a következő körben a Péccsel játszunk idegenben – arra nagyon jó lehet, hogy összerázódjon a csapat. Remek a társaság, pályán kívül nagyon jól együtt vagyunk, úgy gondolom, harcos, jó kis csapat leszünk. Remélem, a városi rangadón tovább javul majd a játékunk, persze, hogy ez mire lehet elég, azt nem tudni.

Szlimák Hajnalka a Ruzomberok ellen, élete második
Euroliga-meccsén a találkozó legjobb, legértékesebb játékosa lett. Nem akármilyen bemutatkozás ez hazai környezetben az Euroligában.
– Úgy érzem, meccsről meccsre jobbak vagyunk – mondta a rózsahegyiek ellen 71 százalékos dobóteljesítménnyel 11 pontig jutó és társainak 5 gólpasszt kiosztó bedobó.
– A kupameccs elején volt egy szakasz, amikor idegesen, kapkodva játszottunk, de később lehiggadt a csapat, és azt a gyors, folyamatos játékot játszotta, amelyet edzőnk remél. Nagyon bízom benne, hogy ez, mármint hogy meccsről meccsre jobban értjük és érezzük egymást, a városi rangadón is folytatódik.
Dénes Krisztina
Szlimák Hajnalka

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol bajnokság: Deportivo-vereség

Az éllovas Deportivo La Coruna meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget az alsóházban tanyázó… Tovább olvasom