Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Hétvégén rajtol a száguldó cirkusz

A tavalyi izgalmakból és fordulatokból valószínűleg idén sem lesz hiány, miután a szakértők többsége szerint a mezőny nagyon közel van egymáshoz.

Magyar idő szerint péntek hajnalban ismét felbőgnek a motorok a Formula 1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén, amivel megkezdődik a 2013-as világbajnokság a szurkolók legnagyobb örömére.

A csapatoknak 12 tesztnap állt rendelkezésükre, amit a szigorú korlátozások miatt maradéktalanul ki is használtak, hogy minél adatot gyűjtsenek az autóikról. Messzemenő következtetést ezekből az eredményekből nem szabad levonni, hiszen például az, hogy ki milyen programon fut, mekkora üzemanyagszint mellett, nem nyilvános.

Egyes csapatok megpróbálnak minél erősebbnek tűnni, hogy vonzóvá tegyék magukat a potenciális szponzorok szemében, míg mások szándékosan elrejtik a valódi teljesítményüket egészen az első versenyig, így a riválisoknak időbe telik megérteni az előnyük okát és lemásolni azt.




A téli tesztek a spanyolországi Jerezben vették kezdetét, ahol Jenson Button (McLaren), Romain Grosjean (Lotus), Felipe Massa (Ferrari) és Kimi Räikkönen (Lotus) végeztek az elő helyen a négy nap alatt. A tesztelés Barcelonában folytatódott. Először Nico Rosberg repítette az élre a Mercedest. Őt Sergio Perez (McLaren), Fernando Alonso (Ferrari) és Lewis Hamilton (Mercedes) követte. Az utolsó gyakorlásra szintén Barcelonában került sor. Az hátralevő négy tesztnapon Mark Webber (Red Bull), Romain Grosjean (Lotus), Lewis Hamilton (Mercedes) és Nico Rosberg (Mercedes) bizonyult a leggyorsabbnak.

A versenyzői oldalt tekintve a legnagyobb érdeklődést egyértelműen Lewis Hamilton Mercedeshez való átigazolása okozta. Helyére a mexikói Sergio Perez érkezett a McLarenhez. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a Mercedessel való hároméves együttműködést követően a visszavonulás mellett döntött.

Adrian Sutil egy éves kihagyást követően visszatért az F1-be a Force India színeiben. Idén öt újonc is csatlakozik a mezőnyhöz: Valtteri Bottas a Williamsnél, Esteban Gutierrez a Saubernál, Max Chilton és Jules Bianchi a Marussianál, Giedo van der Garde pedig a Caterham istállónál bizonyíthatja tehetségét. A Red Bull, Ferrari, Lotus és Toro Rosso istállója változatlan pilótafelállással vág neki a szezonnak.

A csapatok és pilótái, a tavalyi eredmények sorrendjében: Red Bull (Renault ) 1. Sebastian Vettel 2. Mark Webber Ferrari (Ferrari) 3. Fernando Alonso 4. Felipe Massa McLaren (Mercedes) 5. Jenso Button 6. Sergio Perez Lotus (Renault) 7. Kimi Raikkönen 8. Romain Grosjean Mercedes (Mercedes) 9. Nico Rosberg 10. Lewis Hamilton Sauber (Ferrari) 11. Nico Hülkenberg 12. Esteban Gutierrez Force India (Mercedes) 14. Paul di Resta 15. Adrian Sutil Williams (Renault) 16. Pastor Maldonado 17. Valtteri Bottas Toro Rosso (Ferrari) 18. Daniel Ricciardo 19. Jean-Eric Vergne Caterham (Renault) 20. Charles Pic 21.Giedo van der Garde Marussia (Cosworth) 22. Jules Bianchi 23. Max Chilton.

Ami a 2013-as szabályváltoztatásokat illeti, csak kis mértékben tér el a tavalyitól. Az autók minimum súlya 640 kg-ról 642 kg-ra növekszik a Pirelli nehezebb abroncsai miatt. A sokak által rondának tartott lépcsőzetes orr is eltűnik az FIA által engedélyezett „szépségtapaszként" alkalmazott panelnek hála, amelynek szigorú szabályoknak és paramétereknek kell megfelelnie, hogy az adott csapat ne juthasson aerodinamikai előnyhöz a többiekhez képest. Az első szárnynak is merevebbnek kell lennie, hogy megfeleljen a szigorúbb terhelési vizsgálatoknak. Az aktív dupla DRS rendszereket betiltották, a passzív dupla DRS azonban továbbra is engedélyezett.

Ez utóbbit a Lotus és a Mercedes már a tavalyi év során tesztelte. Szintén a mozgatható hátsó szárnyakat érintő változás, hogy a pilóták a versenyekhez hasonlóan csak a kijelölt zónákban alkalmazhatják mind a szabadedzéseken, mind pedig az időmérőn. A vis major szabályon is változtattak. Eddig úgy szólt, hogy ha valakinek megállt az autója az időmérő végén, akkor még legalább 1 liter üzemanyagnak maradnia kellett az autóban.

Ezt most kibővítették azzal, hogy annyi benzinnek maradnia kell még az 1 literen felül, amennyivel a versenyző vissza tudna térni a boxba, különben jön a büntetés. Végül pedig, mivel a mezőny 22 főre csökkent a HRT kiesésével, az időmérőn a 6-6 leglassúbb versenyző búcsúzik a Q1-ben illetve a Q2-ben.

Minden adott tehát egy újabb izgalmas évadhoz, amely vasárnap magyar idő szerint reggel 7 órakor rajtol el a melbournei Albert Parkban…
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Tottenham drámai meccsen ejtette ki az Intert

A Tottenham Hotspur hazai pályán elért háromgólos sikerét követően hosszabbítás után ejtette ki csütörtökön az Internazionalét. Tovább olvasom