Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Herczeg Miklós megjósolta a nagy sorozatot

A villámléptű csatár régebben játékostársa volt az ETO jelenlegi vezetőedzőjének, Csertői Aurélnak.

Labdarúgó-pályafutása jelentős részét két klubban, az ETO-ban és az Újpestben töltötte a 12-szeres válogatott Herczeg Miklós (37), akit legutóbb a győri klub legendái között a Bayern All Star elleni mérkőzésen láthatott a publikum. A még mindig gyors csatár jól játszott, ráadásul két gólt is szerzett.

„Örülök, hogy jól ment a játék, nagy élmény volt Breitnerék ellen szerepelni – kezdi Herczeg Miklós. – Az ETO mellett leigazoltam az Újpest öregfiúkcsapatába is, velük hivatalos bajnokságban is játszunk. De ősztől azok is láthatnak a pályán, akik kijárnak a DAC mérkőzéseire a megyei háromban."

A villámléptű csatár régebben játékostársa volt az ETO jelenlegi vezetőedzőjének, Csertői Aurélnak, így – ha lehet – még jobban szorít a csapat eredményes szerepléséért.

Herczeg Miklós lendületben a Bayern ellen. Fotó: HBE
Herczeg Miklós lendületben a Bayern ellen. Fotó: HBE


„Én még az első bajnoki forduló előtt megmondtam Aurélnak, hogy a tizenegyedik fordulóig minden meccsét megnyeri a csapat, az első kisebb botlás akkor Diósgyőrben lesz – mondja mosolyogva az egykori válogatott játékos. – A tavaszi játék alapján vártam, hogy néhány erősítéssel sikeres lesz az ETO. Mindezt Csertői Aurél korábbi edzői tevékenységére alapoztam. Örülök, hogy eddig nem csalódtam. Aurélt ismerve, nem engedi majd, hogy elszálljanak maguktól a játékosok. Ennek a csapatnak itthon senkitől sem kell tartania, nyugodtan ráhajthat a bajnoki címre."

„Néhányan olykor fanyalognak, hogy csak egy-egy góllal nyeri meccseit az ETO – folytatja Herczeg. – Én erre azt mondom, amit futballberkekben szoktak: csak a jó csapat tud rendszeresen egy-nullra győzni. Az ETO most láthatóan stabil együttes, amely nem a véletleneknek köszönheti a jelenlegi győzelmi sorozatát. Sajnálom, hogy Dudás, akit én az egyik legjobb futballistának tartok, megsérült, de a Zete ellen talán már játszhat. Simon sérülése is sajnálatos, ő nagyon tehetséges csatár, hosszú távon az ETO egyik értéke lehet."

Hat meccsből hat siker a csapat mérlege, a százszázalékos szereplés egy idő után akár teherként is jelentkezhet a játékosok vállán.
„Nem a hat győzelem jelenthet terhet, hanem az, amit a Vasas elleni meccs szünetében tapasztaltam: a vesztésre álló csapatot kifütyülte a közönség. Nem lehet mindig jól játszani és nyerni. Ha a szurkolók jobban a csapat mellé állnának, akkor a bajnokság végén Győrött akár az aranyérmet is ünnepelhetnék" – említette végül Herczeg Miklós. 

Olvasóink írták

  • 2. pulci 2011. augusztus 23. 12:25
    „Haha nekem meg csapattársam volt Ausztriában 2 hónapig az öreg Miki ;)”
  • 1. grafit 2011. augusztus 23. 10:55
    „Hajrá DAC!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgó NB III, Bakony-csoport, 2011. őszi fordulók

A Csorna és az MTE 1904 szeptember 10-én játsza a megyei rangadót. Tovább olvasom