Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Helytálltak a fiatalok

Negyedik lett a Graboplast-ETO az Arany Liga női kézilabdatornán. Az eredmény, annak tükrében, hogy tíz állandó játékosát nélkülözte a gárda, mindenképpen dicséretes.
Az ifjúságiakkal kiegészített keret ugyanis becsülettel helytállt a teljes felnőttcsapatát felvonultató ellenfelekkel szemben. A Koka Varazsdin gárdáját legyőzték a zöld-fehérek, a Podravka Koprivnicától és a Hypo Niederösterreichtől vereséget szenvedtek.

– Bár a horvátoktól számszerűleg nagyon kikaptunk, az mindenképpen hozzátartozik az összképhez, hogy a hazaiak negyven percig az első sorukat szerepeltették – mondta Vura József, a Graboplast-

ETO vezetőedzője. – Külön említést érdemel, hogy ezen a találkozón Micskó Zsófia nem kevesebb mint tizenegy gólt dobott az európai élcsapatnak. Belső Anett is jól teljesített, hiszen számára szokatlan poszton, szélen és beállóban is többször volt eredményes. Temes Bernadett sem vallott szégyent, ő elsősorban védekezésben segített sokat. Jól játszott Vérten Orsolya és sérüléséből felépülve Jókai Nóra is egyre jobb formát mutat. Irina Sirina pedig igazi vezéregyénisége volt az együttesnek. Természetesen a többiekkel is elégedett voltam, hiszen azt kaptam, amit vártam.

Vura József elmondta, a sérültek állapota javul, Köbli Anett két hét múlva már játszhat, Ana Djokic elkezdheti a futóedzéseket, míg Mehlmann Ibolya lábáról lekerült a fekvőgipsz. Visszatértek a kerethez a felnőttválogatottak is, ezt kihasználva pénteken Vácon játszik a csapat. A hétvégére pedig pihenőt kapnak a lányok.

Az ezt követő héten ismét válogatott-összetartás lesz, vagyis többen hiányoznak majd, de csütörtökön mindenki visszatér, vagyis a junior EB-n szereplő kerettagok is, s a teljes gárda Tiszaújvárosban készül négy napig, ahol kétszer is megmérkőzik a Belgráddal. Az azt követő héten pedig már indul a bajnokság a Pécs elleni mérkőzéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bognár lemondott

Cifra a helyzet jelenleg a Matáv Sopron futballcsapatánál. A klubigazgató, Klement Tibor távozóban… Tovább olvasom