Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

Helyezésben előreléptek

Az Alpok–Adria Téli Ifjúsági Játékokat idén a svájci Ticino tartomány rendezte meg.

A megyei csapat. Első sor, balról: Kovács Adrienn, Stanicz Gábor, Lung Anita, Lung Dániel. Hátsó sor: Horváth Tibor, Csiba Mária, Kovács István. nemzetközi színvonalúak voltak a létesítmények.
Győr-Moson-Sopron megye versenyzői asztaliteniszben álltak rajthoz és tisztességgel helytálltak.

Alpok–adria éles különbség

Az idei Alpok–Adria Téli Ifjúsági Játékoknak a svájci ticinói síparadicsom adott otthont.
– A jelentős távolság miatt idén a korábbiaknál is körültekintőbb előkészítő munkára volt szükség részünkről – kezdi Kovács István megyei sportigazgató. – Az utazáshoz, a szerepléshez a megyei önkormányzat minden támogatást megadott. Az Alpok–Adria ifjúsági játékokon 1988 óta veszünk részt és mostanában mindinkább érezhető a gazdag és a kevésbé tehetős tartományok közötti egyre élesebb különbség. A mezőnyből főként emiatt kiemelkednek a bajorok, a lombardok, a szlovének és a horvátok, utóbbiak rendre országos ifjúsági válogatottjaikkal állnak rajthoz. Tőlünk még leginkább Somogy megye tartja bizonyos tekintetben a lépést a külföldiekkel.

Azt mondja az igazgató, a híres svájci precizitás némi csorbát szenvedett a játékokon, legalábbis a versenyzők szállítása nem volt tökéletesen szervezett. A csarnokok, az egyéb létesítmények azonban nemzetközi színvonalúak voltak, a szállás és az ellátás sem hagyott különösebb kívánnivalót maga után. A játékok történetében először fordult elő, hogy minden részt vevő fiatalt szállodában helyeztek el. A hóhiány okozta gondokat is megoldották a rendezők, így a havas sportágak versenyeinek megrendezése sem ütközött akadályba.

örömök és csalódások

Az asztalitenisz az egyetlen sportág a téli játékokon, amelyben szinte minden tartomány rajthoz áll, így kétévente erős mezőnyben kell megméretni magukat megyebeli versenyzőinknek.
– A mieink szereplésével összességében elégedett vagyok, hiszen néhány számban sikerült előrelépni a két évvel ezelőtti helyezésekhez képest – folytatja Kovács István. – Egyben köszönet illeti a fiatalok klubját az önzetlen segítségért, támogatásért.

A csapat tagjai mindannyian a Győri Elektromos versenyzői: Lung Dániel, Stanicz Gábor, Lung Anita, Kovács Adrienn.
– A lányok tizennégy csapat közül a hetedik helyet szerezték meg, a fiúk tizenhatból tizedikek lettek – mondja Csiba Mária, aki edzőként kísérte el a fiatalokat. – Kovács Adrienn egyéniben a nyolc közé jutásért a későbbi tornagyőztestől kapott ki, a másik kislányt pedig a leendő ezüstérmes búcsúztatta. Párosban a nyolc között végeztek.

Lényegében ezt erősítette meg Horváth Tibor, az asztalitenisz-csapat vezetője, majd hozzátette: – A lányok teljesítményével elégedett vagyok, a fiúk viszont szerepelhettek volna jobban is. Náluk visszaesés tapasztalható a korábbiakhoz képest, ugyanis olyan játékosoktól kaptak ki, akiket két évvel ezelőtt simán megvertek. Ennek oka a nem megfelelő színvonalú szakmai munkában keresendő, és amennyiben ezt a folyamatot nem tudjuk megállítani, tehetségeink el fognak tűnni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimi Räikkönen egyre inkább elzüllik

Amióta tavaly ősszel kiderült, hogy megromlott Kimi Räikkönen házassága, a Forma-1-es… Tovább olvasom