Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Helycserés támadás centerposzton

Egymásnak adják a kilincset a világnagyságok a GySEV-Orsi női kosárlabdacsapatának öltözőjében. Újfent Sopronban kosarazik a tavalyi bajnoki döntő egyik hőse, a bosnyák center, Razija Mujanovic, távozik viszont a brazil Alessandra, a cseh Eva Nemcová pedig kénytelen volt abbahagyni a kosarazást.
(illusztráció)
Jelentős változások következtek be a bajnok GySEV-Orsi női kosárlabdacsapatának játékosállományában. Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője beszámolt róla: visszatért Sopronba, és a szezon végéig a csapat játékosa lesz az a bosnyák Razija Mujanovic, aki az előző évadban csupán a bajnoki fináléban kosarazott a soproni csapatban, ám hárommeccses fellépése roppant emlékezetes volt a szurkolók számára: a GySEV simán, 3–0-ra verte a döntőben a nagy rivális Pécs együttesét. A bosnyák középjátékos már meg is érkezett Sopronba és be is kapcsolódott a csapat felkészülésébe.

Ugyanakkor befejezte aktív sportpályafutását a cseh csillag, Eva Nemcová. Saját érdekében döntött így, azt követően, hogy sérült térdét több orvossal is megvizsgáltatta. Ezek szerint nem lép már többet pályára az egyetlen olyan európai kosárlabdázónő, aki azt mondhatja el magáról: a világ legerősebb női ligájában, az amerikai profi bajnokságban tagja volt az All Star csapatnak. Vele kapcsolatban Török elképzelhetőnek tartja, hogy az öt nyelven beszélő, hatalmas nemzetközi tapasztalattal bíró korábbi kosaras valamilyen formában a GySEV-Orsi kötelékében marad és a klubnál dolgozik a továbbiakban.

Távozik a soproni együttestől a brazil Alessandra is. A színes bőrű center hazatér Brazíliába pihenni és kezeltetni az ugyancsak sérült térdét. A sportjogi kapcsolat megmarad a kosaras és a klub között, ami gyakorlatilag opciós jogot jelent, azaz ha a brazil lány elszerződik valahová, akkor azt csak a GySEV-en keresztül teheti majd meg, sőt,
ebben benne lehet esetleg a szezon későbbi részében akár a visszatérése is...

A felnőttcsapat edzői stábjába bekerült a juniorgárda ausztrál szakvezetője, a felnőttegyüttes irányítójának férje, Dirk Bevilaqua is, aki a csapaton belüli jobb kommunikáció elősegítése érdekében segíti a továbbiakban a vezetőedző Farkas Sándor, valamint Hollós Anna munkáját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdei megvédte kisvilágbajnoki címét

Erdei Zsolt megvédte a WBO félnehézsúlyú kisvilágbajnoki címét a paraguayi Juan Carlos Gimenez… Tovább olvasom