Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Hegyen-völgyön kerékpárral

1044 kerékpáros részvételével rendezték meg a 8. TransAlp Callenge kerékpárosversenyt

A 8. TransAlp Callenge kerékpárosverseny mezőnye 8 nap alatt, 724,4 km kilométert megtéve kelt át az Alpok és a Dolomitok legmagasabb szilárd burkolattal nem rendelkező hágóin a németországi Mitterwaldból az Adriai-tenger partjára, Jesolóba. A mezőnyben két győri versenyző is kerekezett.

A versenyen 27 országból 1044 kerékpáros 2 fős csapatokban indult neki a világ egyik legnagyobb kerékpáros-erőpróbájának. A legidősebb induló 66 éves, míg 19 leánypáros, illetve 53 vegyes csapat vállalkozott a kalandra. A szervezők óriási erőket mozgósítanak az összes helyszínen, illetve biztosították a nem mindennapi útvonalat, melyben 5 km hosszú, szabályos sziklamászás, elképzelhetetlenül meredek és hosszú szakadékba ereszkedés, vízmosás-, patakátkelés, kőomlásokon való átjutás szerepelt, „természetesen" mindez kerékpárral.
A magyar színeket két rutinos maraton távú terepkerékpáros: Vock Balázs, illetve Várallyai László, a győri George KSE versenyzői képviselték.

Vock Balázs harmadszor indult a versenyen, míg Várallyai Lászlónak az első ilyen megmérettetése volt. Persze mindketten tapasztalt versenyzők: idén páros csapatként indultak a 24 órás terep Európa-bajnokságon, ahol a kiváló negyedik helyet szerezték meg.
A TransAlp Challenge mezőnyében többszörös világ- és Európa-bajnok mountain bike-osok is indultak. Érdekesség, hogy a szervezők ragaszkodnak a páros csapatok indulásához, így sem egyéniben, sem egy nagyobb csapat kötelékében nem lehet indulni.

Az első nap egy 117 km-es távot kellett teljesíteni a versenyzőknek, amit Carsten Bresser és Karl Platt nyert hihetetlen, 31 km/órás átlaggal. Pedig két 1700 méteres csúcsot kellett megmászni, és a róluk lefelé vezető út is a hazai viszonyokhoz képest nehéz, technikás volt. A magyar fiúk 36. helyen értek célba, így lehetőségük volt a második szakaszon a kiemelt csoportból rajtolni.

A második versenynap az idei TransAlp talán legnehezebb szakasza volt, ahol kis híján 3500 méter tiszta szintkülönbséget kellett leküzdeni, és mind az emelkedők, mind a lejtmenetek, mind az ezeket összekötő turistaösvények rendkívül nehéz feladat elé állították a versenyzőket. Ismét a Bresser–Platt páros győzedelmeskedett, 22 másodperccel maguk mögé tudták utasítani a világbajnok Bart Brentjens és Martin Kraler párost. A magyarok a 40. helyen értek célba, és ismét a kiemelt versenyzők között várják a folytatást.

„A szakasz rettentően nehéz volt, szabályos downhill pályákon haladt a lejtmenet. Sajnos elszakadt a láncom, amivel közel tíz percet veszítettünk. Lacinak tegnap volt defektje, de azt hamarabb megjavítottuk. Különben az elvárásainknak megfelelően teljesítünk, és a reméljük, a folytatásban javítani tudunk a helyezésünkön" – mondta Vock Balázs.

Később a mezőny tagjai Neukirchenből a Dolomitok lábánál fekvő Lienzbe kerekeztek. A pontosan 100 km hosszú táv során a szó szoros értelmében másztak fel a 2400 méter felett található legendás St. Pöltener Hüttéhez, mivel az utolsó 8 km-t kizárólag gyalog, a kerékpárt vállon vagy háton cipelve lehetett csak megtenni. A hegy tetején térdig érő hó fogadta a versenyzőket, majd egy gleccseren kellett leereszkedni.
„A rendezőknek elment az eszük!" – fakadt ki a célban a magyar csapat másik tagja, Várallyai László. – A cipelésről tudtunk, de  lefelé a havon a bicajt lábunk közé véve szabályosan szánkáztunk. Amikor elfogyott a hó, »beiktattak« egy szakadékot. A távból legalább 18 km-t nem ültünk a nyeregben."

A tempó ennek ellenére óriási volt, és a győztes Costa Rica-i duó 5 óra öt perc alatt, kis híján 20 km/órás átlaggal teljesítette a távot. A magyar páros tisztességgel helytállt: 43.-ként ért célba. Vock Balázs bokája felett jókora seb tátongott, amit egy felverődő kőnek „köszönhetett".
Aztán a Dolomitokat ostromolták a kerekesek: az első 2100 m magas hágó után már olasz földön haladtak. Ezek után tekertek fel az idei TransAlp legmagasabb pontjára, a Silianer Hüttéhez, mely kis híján 2500 méterrel a tengerszint felett tornyosul.

A győriek közben összetettben a 41. helyre jöttek fel, ami szép teljesítmény a több mint 500 párost számláló nemzetközi mezőnyben. A 7., utolsó előtti etap érdekes szakasznak bizonyult. A hegyek profilját elnézve sokan úgy gondolták, hogy a Dolomitokból kivezető 80 km nem állítja olyan nehéz feladat elé az egyre fáradó kerekeseket, mint az ezt megelőzők. Azonban a „mászás" vége egy óriás-műlesiklópályán folyt, mely még a profikat is rendesen próbára tette.

„Az utóbbi években nagy változásokon ment át a TransAlp: három évvel ezelőtt pihentünk a lejtőkön, most meg egy tapasztalt maratonista is remeg, ha vége a mászásnak" – mondta Vock Balázs a célban.
A magyar fiúk egyébként a nehéz, mászós, technikás szakasznak köszönhetően feljöttek és a 38. helyről várták az utolsó szakaszt.
A két elszenvedett defekt miatt az utolsó sík 50 km-en egy későbbi bolyban landoltak magyarjaink, bár a hegyen még ott voltak a legjobbakkal. Végül így is összetettben a 41. helyet sikerült megszerezniük.

„Egy negyvenfős boly verődött össze a hegy lábánál, viszont egy vasúti sorompó pontosan kettéosztotta a tömeget. Vock Balázst fejbe vágta a sorompó, én pedig már alatta másztam át. A mögöttem lévők már ott maradtak" – mesélte a kalandos utolsó szakaszt Várallyai László a célban.
„Kár volt azt a két defektet összeszedni a hegyen. Megtaláltam az egyetlen százas szeget az ösvényen. Igaz, három perc alatt megjavítottuk, utána pedig Lacinak volt problémája, de sajnos így kicsúsztunk az első negyvenből, de azért a tavalyi nagy ellenfelünket, a dán duót sikerült legyőzni" – tette hozzá Vock Balázs.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világcsúcs: Polgár Zsuzsa 326 szimultán partit játszott le

Világcsúcsot állított fel Polgár Zsuzsa négyszeres női sakkvilágbajnok: helyi idő szerint hétfőn és… Tovább olvasom