Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Hazatér az Aranyfejű: Puskás mellett nyugodhat majd Kocsis

Puskás Ferenc mellett, a Szent István-bazilika altemplomában helyezik majd örök nyugalomra a spanyolországi exhumálást követően az Aranycsapat egy másik játékosát, Kocsis Sándort.
Puskás Ferenc mellett, a Szent István-bazilika altemplomában helyezik majd örök nyugalomra a spanyolországi exhumálást követően az Aranycsapat egy másik játékosát, Kocsis Sándort.

"A fejjátéka után Aranyfejűnek becézett labdarúgó fiával, ifjabb Kocsi Sándorral történt egyeztetés alapján szeptemberben temetjük újra Kockát, s ezzel világverő válogatottunk minden tagja idehaza nyugszik majd" - idézte a Bors című napilap csütörtökön Kű Lajost, az Aranycsapat Alapítvány elnökét.

A 68 válogatottsága során 75 gólt szerző futballistát 1979-ben temették el. Koporsós temetésre a bazilika altemplomában nincs lehetőség, ezért a barcelonai exhumálás után - melyen a tervek szerint többek között részt vesz a teljes klubvezetés, a katalán egyesület korábbi játékosa és edzője, Johan Cruyff, valamint Nagy László, a Barcelona kézilabdázója - a holttestet hamvasztják, s az urnát Kocsis Sándor fia hozza majd haza.

Az előzetes elképzelések szerint a búcsúztatás szeptember 21-én, Kocsis születésnapján, egy pénteki napon lenne, az újratemetés pedig másnap.

Kű a lapnak elárulta még, hogy Tarlós István budapesti főpolgármester kérelmezni fogja majd, hogy a Puskás Ferenc Stadion mellett felépítendő új létesítményt Kocsisról nevezzék el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balázs Fecó írt indulót a Gyirmót FC-nek - hallgassa meg a dalt videón!

A 61 éves zenész szereti a focit, s az egyik kedvenc csapata a megyei kék-sárga NB II-es együttes. Tovább olvasom