Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Hat edzővel öt korosztályban

Győrújfalun több mint egy évtizede egy programot kezdtek el azzal a céllal, hogy minél több helyi gyereket vegyenek rá a rendszeres és szervezett futballozásra.
A kezdeti nehézségek után napjainkban már hat edzővel öt korosztályban tartanak edzéseket. A program sikerességét jól mutatja, hogy a szülők a környékbeli településekről is ide hozzák futballozni a gyerekeket.
„Heti két edzést tartunk a mintegy hetven gyermeknek – kezdte Vingler Zoltán utánpótlás-koordinátor.

– Öttől tizenegy éves korig foglalkozunk a srácokkal. Manapság sok helyen azzal küzdenek, hogy kicsi az utánpótlás létszáma, örömteli, hogy nekünk nincs ezzel gondunk. Úgy gondolom, a fiúk minél korábban megszerzik az alapokat, annál könnyebben boldogulnak a későbbiekben. A Bozsik-program mellett egyedüli falusi csapatként a kölyökligában is részt veszünk, öt korosztályban szerepelünk. Két éve nemzetközi tornákra is járunk, tavaly Ausztriában meg is nyertünk egyet."


Nagy Imre Attila, Győrújfalu polgármestere is fontosnak tartja, hogy sportoljanak a fiatalok.

„Örülök, hogy az egyesület vezetése nem néhány felnőtt játékos fizetésére költ, hanem a rendelkezésére álló pénzből a gyerekek sportolási lehetőségeit bővíti és megteremti a szabadidő kulturált eltöltésének lehetőségét. Hiszem, hogy ennek van értelme. Két éve az E.ON családi fociprogram keretein belül a falu nyert hárommillió forintot, amiből sportfelszereléseket tudott venni. Ekkor indult be igazán az utánpótlás-nevelés. Természetesen az önkormányzat is támogatja a fiatalokat, a téli időszakban például teremben készülhetnek" – mondta a polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lassan melegedett be a Széchenyi ESE

Két gyors góllal indult a mérkőzés, azonban az érdekes bírói felfogásnak, valamint a kellemetlen… Tovább olvasom