Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Hat Agro-UNI Győr: Szentendrei Áron lett a vezetőedző

Az eddigi megbízott vezetőedző, Szentendrei Áron irányítja a szakmai munkát az idei szezonban a Hat Agro-UNI Győrnél. A klub egyéves szerződést kötött Fejes Rékával.

Hivatalossá vált, hogy az eddigi megbízott edző, Szentendrei Áron lesz a Hat Agro-UNI Győr vezetőedzője a szezon során. Mint ismeretes, a győriek szeptember 7-én egy mérkőzésre tartva szenvedtek súlyos buszbalesetet, melynek során Fűzy Ákos edző is elhunyt. Eddig megbízottként vezette az edzéseket Szentendrei Áron, most viszont első számú szakmai vezetővé lépett elő.

"Természetesen nem ilyen áron szerettem volna vezetőedző lenni, de így hozta a sors. Ebben a helyzetben egyértelmű, hogy azt a munkát kell tovább folytatni, melyet még Ákos elkezdett" – mondta a szakvezető, aki harmadik éve van Győrben, ezt megelőzően Pécsen végigjárta a szamárlétrát, s a korosztályos válogatottaknál is dolgozott.

Szentendrei Áron (a kép bal szélén) immár vezetőedzőként tarthat eligazítást a csapatnak. Fehér felsőben az új igazolás, Fejes Réka. Fotó: HBE
Szentendrei Áron (a kép bal szélén) immár vezetőedzőként tarthat eligazítást a csapatnak. Fehér felsőben az új igazolás, Fejes Réka. Fotó: HBE


Jelenleg az U16-osoknál másodedző.

Hír még a klub háza tájáról, hogy Fejes Rékával egyéves szerződést kötöttek. A korábban a francia másodosztályban, illetve a Vasas-Csatánál, Szegeden és Szekszárdon megfordult, 26 éves kosaras már pár hete a győriekkel edz. A 186 centiméter magas játékos leginkább a 3-as és a 4-es poszton bevethető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ligakupa - Gyirmóti döntetlen

Győri ETO–Ferencváros szerdán a Ligakupában. Tovább olvasom