Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Három világbajnoki érem

Ifj. Laczik Zsolt három érmével és egy negyedik helyezésével a magyarok által gyűjtött 69 pontból egymaga 17-et szerzett a Finnországban megrendezett sportlövő-világbajnokságon.
(illusztráció)
Hammerl László szövetségi kapitány szerint az egyik legsikeresebb szakág, a futócéllövők között a kétszeres férfi világbajnok Sike József mellett a juniorkorú győri versenyző „ vitte a vállán " a csapatot. Főleg a 40 vegyes versenyszámban remekelt, 393 köregységes eredményével a felnőttek mezőnyében is érmes lett volna.
Hazaérkezése után arról kérdeztük a Patent-Győri LK Európa-bajnok s kétszeres világbajnoki ezüstérmes versenyzőjét, hogy mennyire elégedett saját teljesítményével.

– Természetesen az eredményekkel elégedett vagyok – mondta. – Főleg, hogy eddig csak az 50 méteres versenyszámban voltak jó eredményeim, az Európa-bajnoki címet is ebben szereztem. Most azonban az olimpiai légpuskás, 10 méteres számban is érmes lettem, s ennek nagyon tudok örülni.
– Ez köszönhető az itthon megteremtett korszerű körülményeknek is ?
– Feltétlenül. Az a tény, hogy a város hathatós segítsége révén Győrött a legkorszerűbb Sius Ascor típusú célmozgató berendezéssel készülhettünk, Sike József és a magam eredményeihez is jócskán hozzájárult.
– A hírügynökségek tudósításai alapján Lahtiban a rendezés nem volt éppen zökkenőmentes. Érezhető volt ez a lőállásokban is ?
Ifj. Laczik Zsolt edzőjével
– Zavaróan túlnyújtott volt az egész program, de versenybírói tévedések is előfordultak. Az utolsó, 40 vegyes lövéses versenyszámban például a legnagyobb ellenfél, a későbbi győztes lengyel Czapla tizedik sorozata és gyenge eredményei után észlelték, hogy rossz volt az indítás. Tanácskozás következett, s a döntés alapján a lengyel fiú újrakezdhetett. Akkor az aranyérem állt nekem, amiből aztán ezüst lett.
– Azért kellemes élményekből is bizonyára kijutott...
– Először voltam Finnországban, nagy érdeklődéssel jártuk Lahti városát és a csodálatos erdőkkel és szép tavakkal övezett környéket. Egészen szokatlan volt, hogy éjszaka sem volt sötét, ahhoz, hogy aludni tudjunk, minden függönyt be kellett húznunk. Az biztos, hogy számomra a finnországi Lahti szép emlék marad.
– A hazaérkezéskor lezajlott családi és baráti ünneplés után most mi a program ?
– Rövid pihenő után kemény felkészülés következik, hiszen szeptemberben két komoly verseny vár rám. Csehországban rendezik az egyetemi világbajnokságot, amelyen most először szerepel a futócéllövés is, majd Keszthelyen az 50 méteres országos bajnokságon kell bizonyítanom. Közben pedig komolyan kell tanulnom, hiszen a Széchenyi István Egyetem Közlekedésmérnöki Karán a versenyek miatt kénytelen voltam halasztani vizsgáimat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth András Sopronban

Hetek óta húzódó ügy végére került pont: eldőlt, hogy a korábban a Vasasban szereplő védő, Tóth… Tovább olvasom