Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Három perc alatt eldőlt a három pont sorsa

Nem került be a Sopron kezdőcsapatába az együttes egyetlen válogatott labdarúgója, Horváth András.

Budapest Honvéd-Fc Sopron 2-0

20. p: Demjénnel szemben nyert párharcot a soproni 16-os előterében a tavasszal még Sopronban szereplő, és érezhetően óriási bizonyítási vággyal futballozó László András, majd 20 méterről a jobb kapufát  találta telibe.

31. p: Genito fordult le Demjénről a vendégek 16-osának előterében, és 18 méterről ugyancsak ballal és ugyancsak a jobb kapufát  döngette meg. A kipattanó éppen László elé került, akinek 14 méteres lövését óriási reflexszel tenyerelte a mezőnybe Rabóczki.

35. p:  Magasföldi jó ütemben ugratta ki a balösszekötő helyén kilépő Szabó Tibort. A középpályás egy pillanatig habozott, középre adjon-e, ám nem tette, hanem éles szögből, kissé kisodródva 7 méterről csúnyán a kapu fölé durrantott.

42. p: Egy hosszan előrevágott labdával Dobos lépett ki Radu mellett a jobbösszekötő helyén. A labdát csaknem az alapvonalig vezette le, majd középre gurított, és a remek ütemben, üresen érkező Hercegfalvi 7 méterről a jobb felső sarokba bombázott. 1–0.

45. p: Hercegfalvi cselezgetett a 16-os bal oldali sarkánál, majd látványosan az üresen hagyott László elé sarkalta a labdát. Az addig is veszélyesen futballozó, volt soproni játékosnak arra is maradt ideje, hogy toljon egyet a labdán, és végül 7 méterről a hosszú alsó sarokba lőtt. 2–0.

48. p: Hercegfalvi játszotta magát tisztára a soproni 16-os előterében, majd 17 méterről centikkel lőtt a kapu fölé.

55. p: Horváth A. tört előre, majd a jobbösszekötő helyén robogó Ianchoz passzolt, aki egyből középre akarta játszani a labdát. Átadásába azonban a visszafutó Mészáros belelépett, lábáról a labda Miski kapujának jobb felső sarka felé vágódott, ám a Honvéd kapusa látványos vetődéssel tisztázott.

60. p: Magasföldi bal oldali szöglete után Feczesin megcsúsztatta a labdát, amely Debreceniről éppen Bagoly elé pattant. A soproniak csapatkapitánya 6 méterről centikkel a léc fölé vágta a labdát.

61. p: Egy hosszan előrevágott labdáért Hercegfalvi és Bagoly csatázott. A párharcot a hazai támadó nyerte, aki a jobbösszekötő helyén betört a soproni 16-oson belülre, majd látva, hogy Rabóczki kint áll, megpróbálta átnyesni a labdát a soproni kapus fölött. Rabóczki azonban kicsit visszalépve belekapott a labdába, majd a védők tisztáztak.

67. p: A hazai 16-oson belül Miski és Mészáros egymásra várt a felszabadítással, Feczesin közbeugrott, s kisodródva el akarta vinni a labdát a kapus mellett, aki buktatta. Tizenegyes! A büntetőből Horváth András a bal kapufa külső lapjára lőtte a labdát, ahonnan az az alapvonalon túlra pattant.

73. p: Budovinszky durván beleszállt Szabó Tiborba, sárga lapot kapott, s mivel már korábban is összeszedett egy ilyen színű kártyát, mehetett zuhanyozni.

84. p: Schranz próbált meg kapura lőni 22 méterről, de „eltörte" a labdát, amely éppen Koós elé pattant, aki szerencsésen úgy tette maga elé, hogy ezzel átjátszotta Bagolyt, ám 7 méterről, tiszta helyzetből Rabóczkiba lőtte a labdát.

88. p: László végzett el szabadrúgást 24 méterre a soproni kaputól, s a bal felső sarokra tartó labdáját óriási bravúrral hárította Rabóczki. 

Nem került be a Sopron kezdőcsapatába az együttes egyetlen válogatott labdarúgója, Horváth András. Eseménytelen mezőnyjátékkal indult a találkozó. Az első tizenöt perc, amúgy jó iramú és néhány szép megoldással is tarkított futballja után elkezdtek egymás hibáiból élni a csapatok.

Ez a hazaiaknak ment jobban, lévén a Sopron nemegyszer saját térfelén veszítette el a labdát. Fokozatosan mezőnyfölénybe került a Honvéd, két kapufát rúgtak a hazaiak. A félidő hajrája lidércnyomásszerű volt a soproniaknak, három perc alatt kétszer „mattolta" a bizonytalan védelmet a Honvéd.

Szünet után lendületben maradt a hazai együttes. Sorra alakították ki a helyzeteket a hazaiak, ám a végén vagy pontatlanul céloztak, vagy Rabóczki kapus volt jókor jó helyen. Negyedóra elteltével a Sopron magára talált, a vendégek előbb kiegyenlítetté tették a játékot, majd fokozatosan fölénybe is kerültek. A félidő közepén azonban még büntetőből sem sikerült a szépítés.  Pár perccel később a már sárga lapos Budovinszky Krisztián tette meg azt a szívességet a vendégcsapatnak, hogy durva belépője után emberelőnyhöz juttatta a Sopront.

A vendégek negyedórán át beszorították ellenfelüket, de az önfeláldozóan romboló hazaiak ellen azonban igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. Az utolsó percekben ráadásul egy kontrából, majd egy szabadrúgást követően a hazai csapat előtt adódott lehetőség, ám a soproniak legjobbja, Rabóczki mindkétszer bravúrral mentett.

A mérkőzést az első félidő végén veszítette el a soproni csapat, amikor három perc alatt két gólt kapott. Szünet után ugyan volt lehetőség a felzárkózásra, ám ezzel nem tudott élni Selymes Tibor együttese. Büntetőből sem tudtak szépíteni a soproniak, és simán kikaptak egy olyan meccsen, amelyen a mezőny legjobbja az a László András volt, aki tavasszal még a soproniaknál futballozott, ám utána nem kellett... Ráadásul ha Rabóczki nem véd úgy, ahogy, katasztrofális vereség is lehetett volna a meccs vége!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt A legnagyobb

Kállai Pál 16 évesen került a Kincsem Parkba Gombolai Ferenc idomárhoz. 1952-ben a legeredményesebb hazai lovasként első championcímét nyerte meg. 1956-ban tanulmányútra ment: pályája állomásai Ausztria, Kanada, az Egyesült Államok voltak. A ’60-as években Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyén, a Kentucky Derbyn is. Tovább olvasom