Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Három győri kenus az ifjúsági EB-n

A közelmúltban rendezték meg az ifjúsági EB-válogatót, valamint a vidékbajnokságot. Három győri kenus indulhat az Európa-bajnokságon. A vidékbajnokságon taroltak a győri versenyzők.

A közelmúltban rendezték meg az ifjúsági és U23-as kajak-kenu válogatót Szolnokon, melyen a Győri Vízisport SE három versenyzője is jogot szerzett az ifjúsági EB-n való indulásra.

Takács Viktor a kenu párosok között ötszáz méteren a KSI-s Korisánszky Péter Dániellel, ezren pedig a dunaferres Volein Viktorral térdel egy hajóba, miután Szolnokon is mindkét számban aranyérmes lett a győriek tehetsége.

Négyesben is kiharcolta a jogot Takács, s itt győri társai is lesznek a kenuban, lévén, hogy a csapatnak Széles Gábor és Nagy Péter is tagja lesz. Utóbbiak párban másodikak lettek a kenu kettesben ezer méteren. Széles egyesben a rövidebb és a hosszabbik távon is bronzérmes lett.
Nem jutottak viszont ki az EB-re azok a versenyzők, akik Szolnokon azért felállhattak a dobogóra. Így „csak" az értékes ezüstéremnek örülhet az ezer méteren K I-ben második Holpert Ervin, valamint a négyes két győri tagja, Szanyó Tamás és Both Ádám.

Velencén a vidékbajnokságot rendezték, ahol a rengeteg értékes helyezés mellett a győri csapat tizennyolc aranyérmet szerzett.
Első lett ötszáz méteren a férfi junior kajak páros (Limp Alpár, Gál Zoltán), a junior kenu páros (Kovács Balázs, Kovács Krisztián), az ifjúsági kenu páros (Dankházi Kornél, Nagy Gergely), a serdülő kenu egyes (Varga Dávid), a serdülő kenu páros (Dankházi Kornél, Létai Balázs), a női junior kajak páros (Marth Gabriella, Ábrahám Réka), a női ifjúsági kajak négyes (Panácz Réka, Oross Júlia, Sziklenka Rita, Komjáthy Zsófia), valamint a női ifjúsági kajak páros (Pitsch Linda, Bedőcs Krisztina).

Ezer méteren lett vidékbajnok a férfi junior kajak páros (Cserjés Károly, Limp Alpár), a junior kajak négyes (Simon Tamás, Szabó Dávid, Gál Zoltán, Németh Máté), a serdülő kajak egyes (Péter Kristóf), a serdülő kenu egyes (Varga Dávid), a kölyök kenu egyes (Lantos Ádám), a női junior kajak páros (Marth Gabriella, Ábrahám Réka), az ifjúsági kajak páros (Komjáthy Zsófia, Pitsch Linda) és a serdülő kajak kettes (Kelemen Krisztina, Pintér Orsolya).

Kétezer méteren lett aranyérmes a fiú serdülő kajak egyes (Péter Kristóf) és a fiú kölyök kenu egyes (Wágner Tamás).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Raikkönen indul az első pozícióból

Kimi Raikkönen indulhat az élről a Forma-1-es Brit Nagydíjon Silverstone-ban. A finn pilóta az új… Tovább olvasom