Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Hármas jelszó az Európa-bajnokságra

Kevesebb mint egy hónap múlva, december 6-án kezdődik a női kézilabda Európa-bajnokság. A mieink Csehországgal, Fehéroroszországgal és Szlovéniával kerültek egy csoportba.
illusztráció
A címvédő magyar válogatott hétfőn megkezdte a kontinenstalálkozóra a felkészülés utolsó fázisát. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese ennek keretében pénteken 18 órakor Horvátország ellen Győrött, az egyetemi sportcsarnokban lép pályára.
– A válogatottal szemben mindig nagyok az elvárások, de néhány dolgot nem árt rögtön tisztázni – kezdte Mocsai Lajos. – A hivatalos elvárás az első öt vagy hat hely valamelyikének megszerzése, s ebben természetesen sok minden benne van. Az indokolatlanul magasra tett léc átugrása előtt azonban jó pár dolgot kell végiggondolni.

– Éspedig?
– Kezdjük azzal, hogy ha górcső alá vesszük a játékoskeretet, akkor látható, a játékosok egyharmada rendelkezik nemzetközi tapasztalatokkal. A másik egyharmad még csak belekóstolt a válogatottság adta hangulatba, a többiek viszont még újoncnak számítanak.

– Ennek tükrében mit vár együttesétől a kapitány?
– Természetesen törekszünk a lehető legjobb eredményre, de egy csapat átalakítása nem megy zökkenők nélkül. Ahhoz, hogy bármire is esélyünk legyen, hármas jelszónak kell megfelelni. Az első a fegyelem és pontosság, a második az odaadás, az egyéni ambíció, a harmadik pedig a küzdeni tudás. Nagyon fontos, hogy hatékony legyen a védekezésünk, mert csakis így lehet eredményes egy együttes. A magyar bajnokságban ezen a téren az élcsapatoknál sincs minden rendben, mert nagyon sok gólt kapnak, ráadásul többüknél meghatározó a külföldi játékos, akit értelemszerűen én nem vehetek számításba. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a sorozatterhelésre kellően fel tudjunk készülni. Három és fél hét alatt mindezt megcsinálni nagyon komoly feladat.

– A rengeteg felkészülési meccs azért sokat segíthet ebben...
– Valóban így van, igen kemény erőpróba vár ránk már a következő napokban, hiszen csütörtök és szombat között három mérkőzést játszunk Horvátországgal, majd Franciaországba, végül pedig a Turcsin-kupára utazunk. Utóbbi két helyre már azt a tizenhat játékost viszem csak ki, akikre az EB-n is számítok. Éppen ezért a horvátok elleni találkozókat tekintem tesztnek. Kis gondot okoz egyébként, hogy Farkas Ágnesnek komolynak tűnik a bokasérülése, de bízom a gyors gyógyulásban.

– Az öt győri játékosról mi a véleménye?
– Mindegyikükkel elégedett vagyok. Példamutatóan hajtanak mindannyian. Görbicz, Mehlmann és Lovász személyében nagyon jól dolgozó játékosokat ismertem meg közelebbről, Kindl teljesítményével már tisztában voltam. Vérten comb-

izomszakadás után van, de örömhír, hogy már rendbe jött, s hétfőtől kőkeményen azon dolgozik, hogy lemaradását mihamarabb bepótolja.
– A napokban tette le állampolgársági vizsgáját Irina Sirina, a Graboplast-ETO kapusa. Lát esélyt arra, hogyha az Európa-bajnokságig sikerül elintézni minden papírt, akkor ő álljon a magyar kapuban Dániában?
– Ennek elég kicsi a valószínűsége. Az viszont nem kizárt, hogy a későbbiek során, ha teljesítményével kiérdemli, meghívást kapjon a keretbe. Sirina kitűnő sportember, akire lehet számítani, így természetesen előtte sincs csukva a válogatott kapuja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Premier League: győzött a Sunderland

Nagy meglepetésre a kiesés elkerüléséért harcoló Sunderland legyőzte a középmezőny elején található… Tovább olvasom