Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Hárman maradtak a Postásnál

A válogatott EB-középdöntői miatt a bajnokságban beálló hosszabb bajnoki szünet elején az orvosi vizsgálatok álltak a középpontban a bajnok GySEV-Orsi női kosárlabdacsapatánál, a Postástól pedig gyakorlatilag az együttes tagjainak kétharmada távol Soprontól készül az Európa-bajnoki középdöntőkre.
Mint ismeretes, sok a sérült a GySEV-Orsi együttesénél, amely tartalékosan felállva a múlt hét közepén súlyos vereséget szenvedett a spanyolországi Euroliga-találkozón, azóta több sérült kosaras hölgy is átesett az orvosi vizsgálatokon, amelyek eredményeiről Török Zoltán, a klub ügyvezetője számolt be.
– Brazil centerünknél, Alessandránál elvégezték a mágneses rezonanciavizsgálatot. A szokványos, szinte minden kosárlabdázónál meglévő porckopás mellett a térdszalagján bevérzést találtak. Neki további egy hetet kell pihennie. Sajnos Seres Éva sérülése súlyosabbnak tűnik. Nála a magyar válogatott orvosi stábja végzett el vizsgálatot, amely a lábfejében fáradásos törést mutatott ki, így két-három hetet ki kell hagynia, a nemzeti csapattól már haza is küldték, tehát biztosra vehető, hogy nem szerepel az Európa-bajnoki középdöntőkön. Csapatunk cseh klasszisa, Eva Nemcova Franciaországba utazott és ott újabb specialista vizsgálja meg a sérült térdét.
Sérült ugyan nincs a másik, a bajnokságban szintén veretlen soproni csapatnál, a Postásnál, ám a válogatott program jóval nagyobb felfordulást idézett elő ott, mint a GySEV-nél. Meszlényi Róbert, Rátgéber László szövetségi kapitány segítőjének csapatából négyen – Csákány Emőke, Eördögh Edit, Englert Orsolya és Papp Krisztina – készülnek a válogatottnál az Európa-bajnoki középdöntőkre. A csapat két légiósa, a bolgár Najdenova és a bosnyák Imanovic is csatlakozott hazája válogatottjához. Ebben az átmeneti időszakban a Postás első csapatánál – mármint annak a három felnőtt játékosnak a számára, akik Sopronban maradtak, Ambrusnak, Fodornak és Russainak – a juniorcsapat szakvezetője, Gottschling Gábor irányítja a felkészülést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorkás csarnokavató

Magyar vereséggel avatták fel a győri egyetemi sportcsarnokot. A horvát válogatott jobban hajrázott… Tovább olvasom