Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Harkán hibátlanul szerezték meg az aranyérmet

Hibátlan teljesítménnyel lett aranyérmes a Harka a megyei harmadosztályban. Közel kétszáz gólt rúgott a csapat. A klub mégsem vállalja a feljutást.

Százszázalékos mutatóval végzett az első helyen a Harka a megyei III. osztályú bajnokság Deák Étterem Soproni csoportjában. Az együttes mind a harminc találkozóját megnyerte. A csapat közel kétszáz, egészen pontosan 199 gólt rúgott, miközben 34-et kapott. Jellemző, hogy a harkaiak végül 16 ponttal előzték meg a második helyen végzett Újkért…

„Noha a bajnokság előtt már látszott, hogy jó csapat jött össze, ilyen szereplésre azért nem számítottunk – mondta érdeklődésünkre Szabó Károly, Harka polgármestere, aki az együttes egyik legnagyobb szurkolója.

A Harka csapata százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csoportját
A Harka csapata százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csoportját


– Arra pedig főleg nem, hogy majdnem kétszáz gólt szereznek a futballisták. Ahogy mondani szokás, evés közben jött meg az étvágy és a játékosok a tavaszi szezon során már egyre inkább arra koncentráltak, hogy veretlenül, sőt, hibátlanul nyerjék meg a pontvadászatot. A gárda két vezéregyénisége Vecsei Szabolcs és Mozsolits Szabolcs volt, utóbbi a második helyen végzett a csoport góllövőlistáján, de jellemző, hogy a harmadik és a negyedik is harkai játékos lett, Gyurasits József, illetve Káldi Péter személyében. Gyurasits Csaba edző mellett Pláyer György elnöknek is komoly része volt ebben a sikerben."

A megyei másodosztályú bajnokságnak mégsem a Harka, hanem a második helyen végzett Újkér vág majd neki.

„A csapat egyik része szívesen megmérette volna magát a megyei másodosztályban, a másik azonban nem, hiszen akkor már több időt kellene szánni a futballra. Az igazság az, hogy az utazási költségek jelentősen megnőttek volna, emellett pedig a másodosztályban tartalékcsapatot is kötelező indítani.

Ennek megszervezésére szeretnénk egy évet rászánni, hogy ez már ne legyen akadálya a feljutásnak" – mondta végül Szabó Károly.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vizes-vb: Gyurta, Bernek és Balog is továbbjutott

Négy magyar szállt medencébe a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján… Tovább olvasom