Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Harcol a kezdőcsapatért

Labdarúgás - A Győri ETO FC egyik új szerzeménye Szabó Ottó, aki egykori soproni játékosként ismerős lehet a megyei futballbarátoknak.

Szabó Ottó korábban több magyar csapatnál is megfordult és magyar bajnoki címmel, valamint kupaarannyal is büszkélkedhet. Utóbbi a Matáv FC Sopron játékosaként került a nyakába, a szlovákiai balhátvéd számára így nem ismeretlen sem Győr-Moson-Sopron megye, sem a vezetőedző, Pintér Attila személye.

„Régről ismerjük egymást Pintér Attilával. Tanulságos volt az együtt töltött idő, sok tapasztalatot szereztem tőle Sopronban. Győrben eddig csak vendégként játszottam, de kedvezőek a benyomásaim, elégedett vagyok a körülményekkel" – mondta a 28 éves játékos.

Szabó Ottó az elmúlt években a Slovan Bratislava csapatában szerepelt és az előző szezonban szlovák bajnoki címet ünnepelhetett.

„Sikerült megnyernünk a bajnokságot, aminek nagyon örültem. Csupán azt fájlaltam, hogy az utolsó félévben nem játszottam túl sokat. Hallottam arról, hogy az ETO korábban megkereste a Slovant az átigazolásom ügyében, de akkor ez nem valósult meg. Most viszont sikerült leigazolni a győrieknek."

Az új igazolás természetesen minél több lehetőséghez szeretne jutni zöld-fehérben.

„Harcolni szeretnék a kezdőcsapatba kerülésért, ez az elsődleges célom. Fehér Zoltánt, Völgyi Dánielt és Böőr Zoltánt ismertem korábbról, de a többiek közül is sokakkal kerültem szembe ellenfélként. Mario Bicak ellen még a szlovák bajnokságban játszottam. Többnyire ingázni fogok Szlovákia és Győr között, de olykor előfordul, hogy itt alszom majd" – mondta céljairól Szabó Ottó, akit a felkészülésről is kérdeztünk.
„Kemények az edzések, de ilyenkor azoknak is kell lenniük. Várom már a jövő hetet, amikor már edzőmeccsek is szerepelnek a programban."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babos Tímea nem jutott döntőbe Wimbledonban

Tenisz - Nem jutott döntőbe a wimbledoni nemzetközi teniszversenyen Babos Tímea, aki péntek délután… Tovább olvasom