Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

''Haláltáncra'' készül Vipera kihívója?

Pénteken védheti meg először IBO-világbajnoki címét a Győrben készülő Kovács „Vipera" Attila. Ellenfele a remek rekorddal rendelkező amerikai Robert Frazier lesz.

A bokasérüléséből felépült Kovács Attila a Pro-Box Promotion szombathelyi bokszgáláján pénteken az amerikai Robert Frazier ellen teszi kockára IBO nagyváltósúlyú világbajnoki övét. Ami biztos: „Vipera" mostani ellenfele nem csak a ringben profi, nyilatkozata is azt sugallja, tudja, hogyan kell egy ilyen mérkőzést felvezetni.

Frazier rekordja egyébként tiszteletet parancsoló, hiszen 31 győzelme mellett mindössze 8 vereséget és 4 döntetlent jegyez, míg a kiütéses győzelmeinek száma tizenöt. A 33 éves öklöző számos nagy csatát megélt, olyan sztárokkal küzdött, mint Roman Karmazin, Ronald „Winky" Wright vagy Felix Sturm. Igaz, ellenük pontozásos vereséget szenvedett, viszont a WBA korábbi váltó- és nagyváltósúlyú világbajnokát, Jose Antonio Riverát nagy csatában legyőzte.

„Remek, kicsattanó formában vagyok, kiváló, kőkemény nyolchetes felkészülés áll mögöttem. Ki fogok állni a fickó elé, s olyan harcra kényszerítem, melyhez foghatóban még soha nem volt része – fogalmazta meg elvárásait az amerikai kihívó. – Jó kis péntek esti műsorra készülök, olyanra, mely után a magyar közönség mind a tíz ujját megnyalhatja. Megígérhetem, hogy a kedvencüknek egy nagyon kemény megmérettetésben lesz része. Itt vagyok, győzni jöttem, és nem fogok üres kézzel hazamenni. Ha meg kell halnom a ringben, akkor ez lesz Mr. Frazier haláltánca!"

Kovács (20–1–0; 13 KO) szerint Frazier se nem gyorsabb, se nem erősebb nála. „Meglepve hallottam, hogy mit nyilatkozott az ellenfelem, mert a felvételek alapján, amiket mi megnéztünk, se nem gyorsabb, se nem erősebb nálam" – mondta Vipera.

– Én nem tudom, hogy milyen videót látott rólam, de szerintem ezt csak a kötelező optimizmusa mondatta vele. Nem rossz bokszoló, oda kell rá figyelnem, de hamar meg fogja tapasztalni, hogy rosszul ítélt meg. A sérülésből sem előnyöm, sem hátrányom nem származott, mert a tervezett munkát már ismét a győri Gladiátor Box Klubnál maradéktalanul el tudtam végezni. Köszönhetően az egyesület vezetőjének, Nagy Zoltánnak, valamint edzőimnek, Lévai Istvánnak és Nagy Sándornak jó formában érzem magam. Mint mindig, ezúttal is győzni akarok."

A gála másik címmérkőzésén a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoknője, Miló Viktória a világszervezet által kihívónak jelölt angol Shanee Martin (7–2–0) ellen bokszol, aki fizikailag roppant erős, harcos ökölvívó, s aki feladhatja a leckét a címvédő magyar lánynak. A rendezvény főmérkőzéseit a Sport1 televízió 20 órától élőben közvetíti.

Szeitz Tibor

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tippmester: három telitalálat

Belehúztak játékosaink, lett telitalálat, s mindjárt három is a Tippmester legutóbbi fordulójában. A… Tovább olvasom