Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Hajdu János a kapitány

Kézilabda - Hajdu János lett a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása 2008. augusztus 31-ig, az olimpia utáni időpontig szól. Az elnökség egyhangúlag szavazott bizalmat az új kapitánynak.
Az 55 esztendős Hajdu jelenleg az MKSZ szakmai igazgatója, és ezt a munkáját a továbbiakban is ellátja. A tréner korábban volt a férfiválogatott szövetségi kapitánya, dolgozott Kuvaitban, Szaúd-
Arábiában és a Vác női együttesénél is. Hajdunak február 20-ig kell megneveznie a keret és a szakmai stáb tagjait.

„Nagy lehetőség és nagy felelősség is egyben. Szakmai igazgatóként élvezem a munkát, rálátásom van a teljes női mezőnyre. Jött a felkérés, és nagyon sokan segítettek, éreztem a támogatók erejét. Bízom a csapatban, bízom benne, hogy ott leszünk Pekingben. Több válogatott játékossal beszéltem már, akik jelezték nekem, a csapaton belüli feszültség elsimítható, egyszerűen túlérzékenységről volt szó.

Sajnálom, hogy Németh András leköszönt, ő ott lesz az elsők között, akikkel beszélni fogok"
– mondta székfoglaló beszédében Hajdu János.
Az idő sürget, mert a gárda március 28. és 30. között Nimes-ben olimpiai selejtezőt játszik a házigazda francia, az elefántcsontparti, illetve egy ázsiai együttessel. A kvartett első két helyezettje lesz ott az olimpián.

„Nem lehet más cél, mint kijutni Pekingbe, de előbb még sikerrel kell venni a franciaországi kvalifikációs tornát" – ezt már Kiss István, az MKSZ elnöke mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni díjazottak

Tenisz - A Soproni VSE teniszezői több díjat kaptak az elmúlt napokban. Jani Réka, a Soproni VSE… Tovább olvasom