Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Ha nem jön Varga, még Győrött futballozna

Szanyó Károly két és fél évet töltött Győrött. Meglepetésként érte a büntetés. Varga Zoltán furcsa számonkérése egy bajnoki meccs szünetében. A fővárosban folytatja a játékot.

A holt idény egyik szomorú szenzációját Szanyó Károly viharos távozása jelentette. A Győri ETO játékosa két és fél évet töltött a klubnál – a rövid idő alatt is népszerűvé vált a szurkolók körében – és a távozásának körülményei mindkét félhez méltatlanok voltak.

– Gondolom, ön sem ilyen búcsúra számított.

– Őszintén szólva, egy ideig nem is gondoltam búcsúra.

– Idény közben érezte, hogy elégedetlenek a teljesítményével?

– A teljesítményemet nem érte kritika, de szerintem nem is lett volna valós. Az új szakmai igazgató érkeztével kaptam ugyan információkat, miszerint Varga Zoltán nem számít a játékomra, és ha jön vevő, akkor elmehetek. Én mégis játszani szerettem volna. Érdekesség, egy évvel ezelőtt még arról tárgyaltam Tarsoly Csabával, hogy szerződést hosszabbítunk és a pályafutásom után Győrött maradok. Nekem is lett volna kedvem hozzá, a menedzseriskola és az edzőképző elvégzését terveztem. Ehhez képest fél év alatt megfordult a világ, száznyolcvan fokos fordulatot vett a kapcsolatunk. Tavasszal már nem beszéltünk erről.
– Négy meccsen mutatott lélektelen játékáért utólag kapott büntetést. Ez teljesen váratlanul érte?

– Úgy ért, mint derült égből a villámcsapás. Szezon közben volt ugyan arról szó, hogy megbüntették a csapatot, de azt is hozzátették, ha teljesítünk különböző feltételeket, akkor a büntetés törlődik. Ez megis történt. Ráadásul azon a négy meccsen, amiken állítólag lélektelen játékot nyújtottam, az osztályzatok alapján én voltam az ETO legjobbja. A Videoton elleni 0–4 kapcsán erre nem lehetek különösebben büszke, az MTK és a két FTC elleni találkozó viszont nem ebbe a kategóriába tartozik. Lehet, hogy olykor rosszul játszottam, de lélektelenül soha.

– Nyilván készít mérleget a győri időszakáról. Mik szerepelnek majd benne?

– Nagyon sokat köszönhetek az ETO-nak. Garami József ideje alatt jöttem Győrbe, az ő közreműködésével szerintem életem legjobb fomájába lendültem. Aránylag jó éveket töltöttem az ETO-nál, és többnyire szép emlékekkel távozom. Az is igaz, szívesen maradtam volna, de ha már nem kellettem, másként is közölhették volna ezt velem.

– A játékáról megoszlott a szurkolók véleménye. A többség szerint a góljai „aranyat" értek, mások pedig azt kifogásolták, hogy keveset futott. Mit szól ezekhez?

– Én is hallottam ezeket a véleményeket. Erre csak azt tudom mondani, ami bennem volt, azt mindig kiadtam. Hogy ez mire volt elég, az már más kérdés. Azért az mond valamit, hogy Győrött megdőlt az egyéni gólrekordom, eddig tizenkettő volt, itt tizenhárom lett, ám a legutóbbi bajnokságban is tízet lőttem.

– Említette, hogy Varga Zoltán érkezése alaposan megváltoztatta a helyzetét. Milyen volt a kapcsolatuk?

– Vargával nem volt túl rózsás a viszonyunk. Már a felkészülés elején látszott, hogy nem stimmel valami. A törökországi edzőtáborozás során egy orosz csapattal játszottunk. A szünetben 1–1 volt az állás, én lőttem a gólunkat szabadrúgásból. A pihenő alatt Varga „leszúrt", hogy a szabadrúgást másként kellett volna lőni. Akkor is, ha gól lett? – kérdeztem. Akkor is – jött a válasz.

– Igaz-e, hogy az egyik hazai bajnoki mérkőzés szünetében kérte számon Varga, amiért két nappal korábban megelőzte őt az
autópályán?


– Valóban volt ilyen eset. A Siófok ellen 2–2-re végeztünk, és két gólt lőttem. A szünetben tényleg szóvá tette, hogy csütörtökön miért előztem meg Pest felé az autópályán. Ehhez tudni kell, hogy elváltam, és minden csütörtökön elutaztam a fiamhoz, már csak kabalából is. Más edző nem csinált ebből gondot.

– Nemrégiben megegyezett az ETO-val. A klub kifizette a tartozását?

– A büntetésemet eltörölték, de erről külön szerződést kötöttem és nem nyilatkozhatom róla. Sajnos el kellett válnunk, pedig még Győrben akartam futballozni. Nagyon szerettem a szurkolókat, ők is engem, a várost is imádtam. Ha januárban nincs a váltás, még most is az ETO játékosa lennék.

– Az új csapatát illetően több név is felröppent: FTC, Újpest, Debrecen, Haladás. Végül is hova igazol?

– Két napon belül döntök. Az biztosnak tűnik, hogy fővárosi klub lesz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máltai szurkolók az Üllői úti stadionban

Az UEFA állítólag engedélyt adott arra, hogy a Birkirkara elhozza szurkolóit az UEFA Kupa-selejtező… Tovább olvasom