Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Győzelmet ért a lendület

Az Integrál-DAC a csereként beállt fiatalok lendületes játékának köszönhetően tudta csak feltörni a Balatonlelle védelmét.

Az Integrál-DAC hazai pályán Baumgartner Attila, Pákolicz Dávid és Lajtos Dávid góljaival három-nullára győzte le a Balatonlelle gárdáját. Nagy László, a kék-fehérek szakvezetője elmondta: a szervezetten, jól futballozó vendégek védelmét csak nagyon nehezen tudták feltörni.
„Elsősorban azért, mert a középpályások és a csatárok is nagyon keveset mozogtak. Szerencsére azonban a csereként beállt fiatalok, Lajtos, Pákolicz és Czanik lendületet vittek a játékba. Nagyon örülök annak, hogy így teljesítettek. Szabadfi is remekül helytállt a találkozón és a második félidőre Baumgartner is feljavult. A hetven percig tapasztalt hibáinkat mindenképpen ki kell javítanunk, ezen dolgozunk a jövőben."

Rendezték a sorokat

A Gyirmót Nagyberkiben tudott 2–1-re nyerni, s ez azért is volt fontos a csapat számára, mert a Kaposvölgye ellen nem mindig ment kifejezetten jól a játék a kék-sárgáknak.

„A hétvégén csaknem ugyanazt a hibát vétettük, amit tavaly, amikor is az utolsó pillanatokban egyenlített ki ellenfelünk – kezdte értékelését Hannich Péter edző az összecsapás másnapján. – Borzasztó rossz minőségű pályán kellett futballoznunk, de ez egyáltalán nem látszott meg a teljesítményünkön az első félidőben. Weitner két szép akcióból két csodálatos gólt szerzett."
Sokáig úgy tűnt, biztos győzelmet arat a Gyirmót, ám a 70. percben szépített a hazai csapat.

„A találat kicsit meg is zavarta játékosainkat, gondolom, sokan emlékeztek még arra, amikor az elmúlt bajnokságban a Kaposvölgye a kilencvenharmadik percben egyenlített. A hazai-
aknak sok lehetőségük azonban így sem akadt, s az utolsó tíz percre már rendeztük sorainkat. Ami biztos, hogy Nagyberkiben sok csapat meg fog izzadni. Nagy dolognak tartom, s meg kell becsülnünk minden idegenbeli győzelmet."

A gyirmótiak, ha figyelembe vesszük a tavalyi bajnokságot is, tizennyolc összecsapás óta veretlenek.
„Persze látjuk és tapasztaljuk a hibákat, nem szabad túlbecsülni ezt a sorozatot. Mindenesetre, hogy két győzelemmel kezdtünk, több mint biztató a hétvégi Lombard-Pápa elleni rangadó előtt" – mondta befejezésül Hannich Péter.

Két meccs, két vereség

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett az MTE 1904 csapata. A Lajta-parti együttes az első fordulóban Barcson kapott ki, míg legutóbb a Haladás távozott három ponttal Mosonmagyaróvárról. Soós Imre, a csapat edzője elmondta: mezőnyben többet birtokolták a labdát, a kapu előtt azonban határozatlanok voltak a játékosok.
„Sajnos elügyetlenkedték a helyzeteket. A vendégek szinte nem mentek el a kapunkig. Úgy érzem, a gól nélküli döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Mi sem és ők sem érdemeltek volna győzelmet. A hétvégén Balatonlellén játszunk, ott mindenképpen győznünk kell."
Pákolicz (jobbra) góllal járult hozzá a DAC sikeréhez.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt levélben hívta ki Klicskót a fehérorosz Ljahovics

Meglehetősen szokatlan módon, nyílt levélben hívta ki ringcsatára Vlagyimir Klicskót, a Nemzetközi… Tovább olvasom