Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Győriek a futsal válogatottban: újabb vereség Brazíliától

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a világbajnok brazil csapattól a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott.

A januári, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra (a torna mérkőzéseit 19. és 30. között a debreceni Főnix Csarnokban és a budapesti Papp László Sportarénában rendezik meg) készülő válogatottunk hétfő éjszaka Guarulhosban is megmérkőzött a világbajnok Brazíliával.

Akárcsak vasárnap, a vendéglátók ezúttal is magabiztosan nyertek, az első félidőben négy, a másodikban öt gólt szereztek, a mieink pedig csak egy, Angyalos András által szerzett találattal tudtak válaszolni.

Kozma Mihály a Pallai Gábor – Szente Tamás, Lódi Tamás, Madarász János, Gyurcsányi Zsolt összeállításban küldte pályára együttesünket, amelyben csereként Nagy Gábor, Angyalos András, Sivák Péter, Trencsényi János, Peczár Csaba, Lovas Norbert, Dróth Zoltán és Balázs Zoltán kapott lehetőséget.

A nagy iramot diktáló hazai brazil gárda már a második percben megszerezte a vezetést, s a szünetig még három gólt lőtt. A találkozó második része is gyors hazai góllal kezdődött, majd Angyalos András szépített az eredményen. A vendéglátók fölénye azonban ezután is érvényesült, s a mérkőzés 9–1-es brazil győzelemmel zárult.
A világbajnok igen eredményes hónapon van túl, az elmúlt időszakban 3–1-re és 6–0-ra verte Oroszországot, 8–0-ra és 9–0-ra lépte le Fehéroroszországot, míg a mieink ellen 6–0-át és 9–1-et játszott.

Bár a két brazíliai meccs nem sok sikerélményt hozott a mieink számára, az EB-felkészülés szempontjából mindenképpen hasznos volt. Csapatunkra még két erőpróba vár a kontinenstorna előtt, decemberben Líbiát látjuk vendégül, egy héttel a torna kezdete előtt pedig Finnországgal játszik válogatottunk.

NB II.

ETO FC U21–Dunaújvárosi Főskola 3–3 (0–3)
Győr, Magvassy-csarnok, 100 néző.

ETO: Sárdi – Tóth D. Leskó, Dömötör, Farkas I. Cs.: Horváth P., Jin, Böcz, Virág, Csorba, Varga B., Bárdosi. Győri gólszerzők: Virág, Leskó, Dömötör.

Vingler Zoltán edző: – Az első félidőben rengeteg technikai hibát vétett csapatom. Fordulás után némileg pontosabbá váló összjátékunkkal megérdemelten egyenlítettük ki háromgólos hátrányunkat.

Korábban:

A jövő évi, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságra készülő válogatottunk vasárnap a világbajnok Brazília vendégeként Montes Clarosban játszott.

A telt ház, hatezer néző előtt megrendezett mérkőzést 3–0-s félidő után 6–0-ra a házigazdák nyerték meg. A két csapat hétfő éjszaka Camtinasban is megmérkőzik egymással.

Kozma Mihály együttese Balázs Zoltán – Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Madarász János, Szente Tamás összeállításban lépett pályára, s csereként Pallai Gábor, Angyalos András, Dróth Zoltán, Lovas Norbert, Nagy Gábor, Sivák Péter és Trencsényi János kapott lehetőséget.

A magyar csapat kissé megilletődötten kezdett, amit a brazilok ki is használtak. A válogatott játéka ugyan fokozatosan javult, de a vendéglátók a szünet előtt háromgólos vezetést szereztek, majd a második félidőben újabb három alkalommal találtak a kapunkba.

„Nem lehet rosszat mondani a teljesítményünkre, játékban nem volt akkora különbség a két válogatott között, mint amit az eredmény mutat – nyilatkozta a meccs után Kozma Mihály. - A brazil gárda jóval nagyobb erőt képvisel, a végeredmény dacára mégis méltó ellenfele tudtunk lenni."

A két csapat hétfő éjjel Camtinasban ismét összeméri erejét.

FUTSAL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Brazília–Magyarország 6–0 (3–0)

Olvasóink írták

  • 2. ZéZé 2009. november 17. 22:03
    „Hajrá ETO !

    Remélem sokan kint lesznek a válogatott meccsein.
    kár hogy Győrben nem lesznek...”
  • 1. Reális 2009. november 17. 14:27
    „Magyarországon is sok brazil van,csak ők nem a focitudással villognak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MTE 1904: váltás lehet a megoldás

Labdarúgás - Évek óta visszatérően anyagi gondok jellemzik az MTE 1904 csapatát. Az egyesületet… Tovább olvasom