Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Győri tekepálya avató Görbicz Anitával - fotók, videó

Úgy tudjuk Borkai Zsolt hét fát döntött el, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Görbicz Anita egyszer tarolt is.
Ünnep volt kedden a győri tekesport életében, átadták azt a nemzetközi versenyekre is alkalmas új, négypályás csarnokot, amely a Győr-Szol zrt. beruházásaként épült a társaság Orgona utcai telephelyén.

Győr korábban a magyar tekézés egyik fellegvára volt, napjainkban Zalaegerszeg és Szeged számít a sportág hazai központjának. Ezen szeretnének a kisalföldi megyeszékhelyen többen változtatni, ezért is épült egy vadonatúj, nemzetközi színvonalú pálya, melyet tegnap adtak át Győrött.

Az új csarnok nyolcvan néző befogadására alkalmas, közel 500 négyzetméter alapterületű.



A pályatest, melyet a tavalyi zalaegerszegi világbajnokságon is használtak, a jelenlegi legmodernebb, panelszerkezetes technológiával készült. A legmagasabb osztályban, a Szuperligában, ahol a házigazda Győr-Szol TC szerepel, már csak ilyenen lehet versenyezni. Az új pálya valamennyi versenykategória megrendezésére alkalmas, amelyet jelenleg Magyarországon rendeznek.

„A beruházás önmagáért beszél. Méltán lehetünk büszkék a sportág sikeres győri elődeire, s kívánom, minél többen legyenek legalább annyira sikeresek ebben a csarnokban" – emelte ki a megnyitón Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

Győri tekepálya avató Görbicz Anitával


Sági Géza, a Győr-Szol elnökvezérigazgatója szerint a győri tekesport megérdemelt már egy ilyen nemzetközi színvonalú pályát. Szeretné, ha a közel százmillió forintba került csarnok önfenntartó, s az iskolák bevonásával amolyan utánpótlásbázis is lenne. „A feltételek nemzetközi szintű eredmények elérésére is adottak" – tette hozzá az igazgató.

A győriektől díszes serleggel búcsúzó répcelaki elnök is elismeréssel beszélt az új csarnokról. (A Győr-Szol eddig albérletben a nyolcvan kilométerre lévő településen játszotta a „hazai" mérkőzéseit.)

„Csak az elismerés hangján beszélhetek a győri csapatról, amely ha kellett, hóban-fagyban utazott, hogy edzeni, játszani tudjon. Örülök, hogy az együttes otthonra talált" – mondta Haraszthy István.

Stílszerűen tekézéssel zárult a megnyitó: a Szuperligában bronzérmes ificsapat előtt azonban a meghívottak guríthattak. Nem is akárhogyan. Borkai  Zsolt hét fát döntött el, s a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes  Audi-ETO kézis lányai – Heidi Löke, Kovacsics Anikó és Görbicz Anita – is ügyesek voltak. Utóbbi egyszer tarolt is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz létszámbővítés az NB I-ben

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén elutasította az NB I 16-ról 18 csapatosra… Tovább olvasom