Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Győri gondok a sivatagban

Varga Ákos az élmezőnyben van a Dakaron, Nagy Péter a sivatagban rekedt.

A verseny eddigi legnehezebb szakaszán van túl a Dakar mezőnye. A győri motorosok közül Varga Ákos szerencsésen zárta a csütörtöki etapot, noha a táv utolsó részét étlen-szomjan tette meg, s a benzinje is éppen elegendő volt. Nem volt ennyire szerencsés Nagy Péter, akinek a motorjából a cél előtt hatvan kilométerrel fogyott el az üzemanyag. Hasonlóan járt a mezőny nagy része, így részben ezért, részben a rossz időjárási viszonyok miatt a tegnapi gyorsasági szakaszt törölték a szervezők.

Nagy Péternek nem hozott szerencsét a legutóbbi szakasz
Összetettben a 27. helyen áll Varga Ákos a Dakar-ralin. Nagy Péternek a csütörtöki szakasz nem hozott szerencsét, de még versenyben van. A tegnapi etapot törölték a szervezők.

Felemásan sikerült a csütörtöki 660 km-es szakasz a győri motorosoknak. Aligha kétséges, ez a táv volt az eddigi legkeményebb a számukra.
Varga Ákos minden nehézség ellenére folytatta kiváló szereplését, bár mint elmondta, nem kis szerencsére volt szüksége, hogy célba érjen: „Tizenegy órán át motoroztam, előtte sajnos nem tudtam reggelizni, egész nap nem ettem semmit. Az utolsó hatvan kilométert úgy tettem meg, mintha robot lennék. Amikor Jutta Kleinschmidt megelőzött, mentem mögötte körülbelül harminc kilométert, akkor azonban mintha lemerültek volna az elemeim. Kétszer-háromszor is elestem, már-már úgy éreztem, nem bírom ki a célig. Az elején még ugratgattam a tevefüveken, a végén azonban már csak szédelegve kerülgettem őket. A vizem is elfogyott, tíz kilométerrel a vége előtt az egyik francia pilótától kaptam néhány kortyot, az mentett meg."

A francia egyébként sok társával egyetemben azért vesztegelt nem sokkal a szakasz célja előtt, mert kifogyott motorjából a benzin. Varga felajánlotta, hogy ad neki, ám amikor megnézték, mennyi üzemanyag van a KTM-jében, kiderült, hogy egy liter.
„Akkor kissé megijedtem, hogy nem érek be a célba, és kettőzött erővel kezdtem húzni a gázt. A harminc kilométert egy óra alatt tettem meg, de beértem a célba, és ez a lényeg."

Azok a motorosok, akiknek elfogyott a benzinje útközben, kint maradtak éjszakára a sivatagban. Sajnos így járt Nagy Péter is, akiről kiderült, hogy Tichit előtt mintegy 60 km-re akadt el. Kamionnal szállítottak neki és a többieknek üzemanyagot, akik így megkezdhették a felzárkózást.

A pénteki rajt előtt egyébként a rendkívül rossz látási viszonyok miatt törölték a gyorsasági szakaszt. A mért távot előbb 520-ról 130 km-re csökkentették, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon nem lehet versenyt rendezni, újabb módosítás következett.

Helyi idő szerint délután fél kettőkor lezárták a célvonalat, ahol 107 motorost regisztráltak. Közülük 15-en 24 órás motorozás után érkeztek meg és ezért egy egyórás büntetést kaptak. Azok is, akik később érkeznek Tichitbe, megkezdhetik a Tidjikja felé vezető szakaszt, igaz, ezért 9 órás büntetés járt, illetve legalább harminc perccel az utolsó versenyző következő szakaszra való elindulása előtt meg kell érkezniük Tidjikjaba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapatépítés a romok között

Egy hónapos pihenő után meg kezdte megkezdte a felkészülést a tavaszra a Győri ETO FC. A zöld-fehérektől kölcsönben Skóciába távozott Vincze Gábor, az érkezők között lehet viszont Kenesei Krisztián. Az első edzésről több játékos is hiányzott, ám valamennyien indokoltan hagyták ki a foglalkozást. A héten még csak ráhangoló edzésekkel készül a keret a kemény munkára. Tovább olvasom