Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Győri ETO: megborotválkozott a piros lap miatt

Megszabadult immár szépen vöröslő szakállától Linas Pilibaitis, a Győri ETO FC litván válogatott középpályása. A légiós a hétvégén döntött úgy, hogy kezébe veszi a borotvát, a tükör elé áll és megjelenésében visszatér nyári önmagához.

"A hét fordulón át tartó győzelmi sorozatunk idején fogadtam meg, hogy addig nem borotválkozom, ameddig tart a nyerő szériánk vagy pedig nem kapunk ki – mondta tegnap a délelőtti edzés után Linas Pilibaitis.

– Nos, Kaposváron döntetlent játszottunk, az idei veretlenségünk tehát megmaradt, én mégis levágtam a szakállam. Ennek pedig az volt az oka, hogy a mérkőzés utolsó percében piros lapot kaptam. Emiatt nagyon elkeseredtem, valószínű, a Ferencváros ellen nem is léphetek pályára. Hogy kiállítottak? – kérdez vissza. – Odacsúsztam az ellenfél játékosához, de nem akartam megrúgni. Sajnálom, hogy így alakult" – fogalmazott a litván légiós.

Könnyen elképzelhető, hogy Linas Pilibaitis számára a hétvégén, vasárnap egy újabb jó és szakállas sorozat kezdődik.

"Bízom benne, hogy csapatunk a Ferencváros ellen is folytatja a remek őszi szereplését és legyőzzük a budapesti zöld-fehéreket – folytatja Pilibaitis.

–Remélem, ezzel egy újabb remek széria következik az ETO életében és egy ideig megint nem kell borotválkoznom. És az őszi idény végére ez már egy igazi szakállas történet lesz."

 Linas Pilibaitis két hónapig növesztette rőt szakállát
Linas Pilibaitis két hónapig növesztette rőt szakállát
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: elmaradt a fesztivál, de sima győzelem

Ha el is maradt a várt gólfesztivál, az ETO végül magabiztosan hozta a kötelezőt. Tovább olvasom