Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Győri ETO FKC: Hárman sérültek

Kézilabda - Szombaton a Tatabánya elleni hazai mérkőzéssel folytatódik a Győri ETO FKC számára a Budapest Bank-férfiliga. Az alsóházi rájátszásban kulcsfontossággal bír a mérkőzés.
Szombaton este hat órakor a Magvassy-csarnokban a Tatabánya ellen folytatja a bajnokságot a Győri ETO FKC. Várhatóan már új néven szerepel az együttes, ugyanis Szijjártó Péter elnök elmondta: pénteken írják alá az erről szóló megállapodást a névadó szponzorral. A cégről annyit lehet tudni, hogy győri, tavaly nagy nyereséget termelt, s nyolc számjegyű az az összeg, amit utal a klubnak.

Mindenesetre az elmúlt időszak sokkal inkább a szakmáról szólt, mint az őszi idény. A játékosok felé már nincs tartozása az egyesületnek, s új igazolásokról is be tudtak számolni a vezetők. Januárban Kovács Ádám és Becker Balázs csatlakozott a zöld-fehérekhez. Nem mellékesen mindketten saját nevelésű játékosok, előbbi Gyöngyösről, utóbbi Tatáról került vissza Győrbe.

Deáki István vezetőedző: „Sorsdöntő lesz a szombati mérkőzés, mert az alsóház talán legjobb együttesével játszunk, s már az egygólos sikernek is nagyon örülnék. Nem túl jó előjel, hogy Kovács, Széles és Székely is sérüléssel bajlódik, így játékuk egyelőre kérdéses.

Emellett legutóbb Szlovákiában egy tornán vettünk részt, melyen pont nélkül lettünk utolsók. Ennél is jobban aggasztott azonban a mutatott játék, de ha másban nem, abban azért bízhatunk, hogy a rossz főpróba után az előadás majd jobban sikerül
."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bogdanovicot vinné a Pápa

Labdarúgás - Igor Bogdanovicot, a Debrecen szerb légiósát szerződtetné az NB II-ből feljutásra… Tovább olvasom