Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Győri ETO FC: ősz a számok tükrében

A megszerzett pontokat tekintve a klub történetének legsikeresebb őszi idényét zárta a Győri ETO FC a magyar labdarúgás élvonalában.
A zöld-fehér alakulat 34 ponttal a táblázat második helyén fejezte be a bajnokság első felét.

Győrött hibátlanul

Az ETO a bajnokság tizedik fordulójáig veretlen maradt és addig mindössze egy döntetlent játszott, a többi mérkőzését megnyerte. A sikeres szereplés meglátszik a hazai találkozók látogatottságán is. Győrött összesen 41 ezren voltak a lelátókon, az átlagnézőszám 5125. Igaz, ebben szerepet játszott a sikeres ETO-nap és a Ferencváros vendégjátéka is.

Otthon
8 8 – – 20–5 24

A hazai mérleg egészen káprázatos, hiszen az ETO százszázalékos teljesítményt nyújtott. Ha a játék minősége nem is volt mindig tökéletes, ezt a fajta eredményességet a világon mindenhol megsüvegelnék.

Idegenben
7 3 1 3 6–9 10

Nagyszerűen kezdte az idényt a csapat idegenben is, az első három mérkőzését megnyerte, aztán következett egy kaposvári döntetlen. A szezon vége viszont nem sikerült, hiszen Diósgyőrben, Debrecenben és Pécsett is kikapott, ezeken a meccseken mindössze egy gólt lőtt és hetet kapott.

Huszonegyen játszottak

Csertői Aurél vezetőedző a 15 mérkőzésen 21 játékosnak szavazott bizalmat, de kialakult egy mag, hiszen tizenkét olyan futballista van, aki tíznél több meccsen játszott.

Győri színekben új fiú volt Simon, a nyáron igazoltak közül nem jutott játéklehetőséghez Strestík és Lamas.

Négyen – Sztevanovic, Ji-Paraná, Dinjar és Trajkovic – valamennyi összecsapáson pályára léptek.

A további mérkőzésszámok
14: Aleksidze, Pilibaitis
12: Djordjevic, Dudás, Koltai, Völgyi
10: Ahjupera, Tokody
9: Fehér, Babic
7: Sztanisic, Takács, Windecker
5: Szabó O.
4: Simon
3: Kiss M.
2: Ceolin

Dudás a házi gólkirály

Az ETO 26 gólját tíz labdarúgó érte el. A legeredményesebb Dudás volt 5 góllal, őt Ahjupera és Trajkovic követi 4–4, valamint Aleksidze és Völgyi 3–3 találattal. A 2 gólosok: Koltai, Pilibaitis, 1 gólosok: Babic, Dinjar, Ji-Paraná.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ligakupa: kikapott a Gyirmót

A Gyirmót a negyedik helyen végzett csoportjában. Tovább olvasom