Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Győri ETO FC: Ahjupera felépülhet súlyos sérüléséből

Labdarúgás - Sokkoló jelenet szakította meg vasárnap az FC Fehérvár–Győri ETO FC Ligakupa-mérkőzést. A találkozó hatvanötödik percében a győri Jarmo Ahjupera összerúgott a székesfehérvári Marko Andiccsal. Az ütközés után az ETO észt légiósa mozdulatlanul a földön maradt, és azonnal látszott, nagy a baj.
Az észt válogatott játékos állapotáról dr. Szarvas József osztályvezető főorvos tájékoztatta lapunkat, és szerencsére biztató hírekkel szolgált.

„Fémrúddal fogtuk össze a sérült testrészt, ezt alul-felül csavarokkal rögzítettük. Technikai szempontból jól sikerült a műtét, jelenleg még elég duzzadt ugyan a jobb láb, de remélhetőleg felszívódik a bevérzés. Sportolóknál elég gyakori az ilyen sérülés, a tapasztalatok alapján Ahjupera fél év múlva már újra játszhat. Kedden felkelhet az ágyából és mankóval járhat, hat hét múlva pedig bátrabban is terhelheti a lábát."



Jarmo Ahjuperát mentő vitte el a fehérvári stadionból.
Jarmo Ahjuperát mentő vitte el a fehérvári stadionból.



Jarmo Ahjupera lelkileg nem tört össze a műtétet követően. A győri csatár optimista és minél előbb vissza akar térni a pályára.

„Fáj még a lábam, de mivel az orvosok mondták, hogy jól sikerült a műtét, könnyebben viselem a fájdalmat. Örülök, hogy nem ért véget a pályafutásom és fél év múlva újra játszhatok. Erősebben fogok visszatérni a sérülés után."

Percekig állt a játék az ápolás miatt, végül mentővel kellett kórházba szállítani a győri csatárt.

Jarmo Ahjuperát kórházba szállították, ahol kiderült, jobb lábában a sípcsontja és a szárkapocscsontja is eltört. Az ügyeletes orvos, dr. Répásy György még vasárnap este megműtötte a győri labdarúgót, aki azóta a székesfehérvári Szent György Kórházban pihen.

Az észt labdarúgó fel tudja idézni az ütközést, de hogy volt-e szándékosság ellenfele mozdulatában, annak eldöntésére nem vállalkozik. Mindenesetre állítja, a harag nem old meg semmit.

„Mindketten a labdára mentünk, ő bevetődött, én pedig el akartam lőni azt. Ütközött a lábunk, nem tudom, hogy szándékosan-e vagy sem. Néha előfordul az ilyesmi a pályán. Nem számít, hogy mérges vagyok-e, mert attól, hogy haragszom, még nem gyógyulok meg előbb. Ez az első komoly sérülésem pályafutásom során, nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen most jött rendbe a húzódásom és még csak a harmadik meccsemet játszottam az ETO-ban."

A csatár mellett ott volt a kórházban George Odiladze, becenevén Lása, a győriek elnöki tanácsadója. Szombattól viszont már nem csak ő tölti a napot Ahjupera betegágya mellett.

„A barátnőmmel beszéltem telefonon, és amellett, hogy ő értesítette a szüleimet, rögtön repülőjegyet foglalt, hogy meglátogasson. A hétvégén már ő is itt lesz velem. Meg szeretném köszönni a székesfehérvári kórház dolgozóinak a törődést és Lásának a támogatást" – mondta végül Ahjupera a csapattól kapott plüssmackót szorongatva.

A győriek mellett az FC Fehérvár képviselői is felkeresték a sérültet. Horváth Gábor sportigazgató-asszisztens klubja nevében jobbulást kívánt Ahjuperának, akiben egy szimpatikus sportembert ismert meg.

„Sajnálatos eset történt, de véletlenül és néha előfordul ez a sportban."

Nem látogatta meg ugyanakkor az észt labdarúgót a sérülést okozó Marko Andic, akit a fehérvári klub képviselői szerint katonai kötelezettségei visszaszólítottak Szerbiába.


 Bede  Ferenc hibázott vagy sem?

Nagy Imre Attila, a megyei játékvezetői bizottság oktatási vezetője, volt élvonalbeli asszisztens  szerint a bírónak piros lapot kellett volna adnia Marko Andicnak.

– Nos, nem hiszem, hogy a székesfehérvári játékos szándékosan akart ilyen sérülést okozni.  A tizenkettes szabály rendelkezése szerint azonban azt a szerelést vagy  szerelési kísérletet, amely veszélyezteti az ellenfél testi épségét – ebben az esetben  ráadásul ennél jóval több történt –, súlyos sportszerütlenségnek kell minősíteni, amit  piros lappal kell büntetni. Ez utóbbi elmaradt, s úgy gondolom, hibázott a játékvezető – fogalmazott Nagy Imre Attila.

Természetesen megkerestük Bede Ferencet, a mérkőzés játékvezetőjét, aki elmondta: – A sajnálatos balesetet egy szabálytalanság előzte meg, melyet jeleztem és szabadrúgást ítéltem az ETO javára. Ami ezután történt, az egy vétlen esetnek minősül, hiszen Andic nem szabálytalankodott a győri játékossal szemben. Az esetnek bár súlyos sérültje van, mivel nem történt szabálytalanság, így aztán nem is büntethettem a vétlen labdarúgót.



Vizsgálatot kér az ETO FC

„Áttekintettük a múlt hét két mérkőzésén, az Újpest és a Fehérvár otthonában történt eseményeket. A videofelvétel megtekintése után megállapítottuk, hogy az újpesti Rajczi Péter – Djordjeviccsel és Bicakkal szembeni – szándékos és durva cselekedete mellett nem mehetünk el szó nélkül. A felvételeken kívül a szándékosságot támasztja alá, hogy Rajczi Péter a sajtóban elismerte, törlesztett védőnkkel szemben" – közölte Klement Tibor, az ETO FC ügyvezető igazgatója.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottság elnökét arra kérte a klub, hogy vizsgálják ki az ügyet. Mivel a mérkőzésen elmaradt Rajczi kiállítása, kérte azt is, hogy a csatár játékjogát azonnali hatállyal függesszék fel.

„A Fehérvár elleni mérkőzésen a Sport TV felvételét megtekintve az biztos, hogy Andic nem szándékosan okozott sérülést Jarmo Ahjuperának, a fegyelmi felelősségre vonáshoz azonban nem szükséges feltétel a szándékosság."
Andic ügyében is fegyelmi eljárást kezdeményeznek az MLSZ-nél.

Olvasóink írták

  • 1. medvebocs 2009. március 31. 11:33
    „Mielőbbi teljes felépülést kívánok Jarmonak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félmaraton: elvonultak a veszélyfelhők

Szabadidősport - Egyéves kihagyás után újra megrendezhetik az ipari parkban a hagyomásnyos… Tovább olvasom