Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Győri ETO FC–Matáv Sopron 2–0 (2–0)

Győr, Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzés, 3500 néző. V.: Kiss B. (Nyekita, A megyei rangadón mindkét gárdából hiányzott egy-egy védő, a győrieknél Lakos, míg a soproniaknál Tóth A. nem léphetett pályára sérülés miatt. Az esti hőségben a vártnál jóval kevesebb szurkoló tekintette meg a zöld-fehérek idei hazai nyitótalálkozóját.

15. p: Az első negyedórában csak kóstolgatták egymást az együttesek, az első említésre méltó eseményre pontosan tizenöt percet kellett várni, amikor is egy mintaszerű győri akciót követően Peric jobb oldali beadását Nicsenko bevetődve, hét méterről lőtte mellé.
18. p: Az első győri szöglet góllal végződött: Nagy T. jobbról ívelt a kapu elé, és az előrehúzódó Baranyai Farkas keze közül fejelte a labdát közelről a hálóba. 1–0. (A soproniak hevesen tiltakoztak a játékvezetőnél, mondván, kapusukat a védett területen belül zavarta a győri játékos.)
25. p: Kialakította első helyzetét a soproni gárda, Orabinec jobb oldali beadását Tóth M. elővetődve, nyolc méterről alig fejelte mellé.
30. p: Majoros bal oldali beadását elvétették a győri védők, a túloldalon berobbanó Orabinec viszont 14 méterről mellélőtt. Egy perccel később egy kapu előtti kavarodás után Sebők csak nagy nehézségek árán gyűjtötte be a labdát.
36. p: Szanyó bal oldali szögletét Nicsenko csúsztatta meg fejjel és a labda centiméterekkel suhant el a bal kapufa mellett.
38. p: Peric visszagurítását Jovanovic 28 méterről alig bombázta mellé.
40. p: A jól játszó Peric remekül ívelt Szanyó elé, a középpályás kitűnően tálalt Nicsenkóhoz, aki hatalmas helyzetben a kifutó Farkasba lőtte a labdát.
41. p: Szorongatott az ETO, Majoros rossz átadását követően Szanyó elé került a labda, aki nagyszerű cselekkel tört be a 16-oson belülre, majd ballal biztosan lőtt a kapuba. 2–0.
54. p: Egy kapu előtti kavarodás után Nagy T. lövésébe az utolsó pillanatban léptek bele a vendégvédők.
60. p: Gyors soproni akciót követően Majoros 17 méteres lövése suhant el a jobb kapufa mellett.
74. p: Remek győri támadás után, amikor is Semenik–Peric–Szanyó volt a labda útja, utóbbi 15 méteres kapáslövését védte Farkas.
75. p: Egy soproni támadás után remekül kontrázott az ETO, Nagy T. ugratta ki Herczeget, aki nagy helyzetben lőtt a jobb kapufa mellé.
80. p: Somogyi 25 méteres bombája zúgott el a bal kapufa mellett.
89. p: A győri védők között Komódi elé pattant a labda, aki tíz méterről lőtt a kapu fölé.
90. p: Peric és Semenik „lenullázta" a soproni védelmet, a szlovák csatár jobb oldali beadását a horvát középpályás hét méterről fejelte kapura, ám Farkas bravúrral hárított.

Ha a kidolgozott helyzeteket tekintjük, akkor a biztos győri siker akár nagy gólkülönbségű győzelem is lehetett volna, a hazai együttes minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. Az ETO gyorsabban, szervezettebben, motiváltabban futballozott, s a zöld-fehéreknél több jó egyéni teljesítmény is volt. Az első félidei kétgólos vezetés után a második játékrészben is egy sor ziccert alakított ki a soproni kapu előtt a győri csapat, ám az utolsó pillanatban már nem sikerült megfelelőképpen koncentrálniuk a győri csatároknak. Összességében elmondható a megyei rangadóról, hogy nagyrészt élvezetes, küzdelmes csatát hozott, amelyben az ETO teljesen megérdemelten győzött. Ezzel a győri csapat két mérkőzésből minden pontot besöpört, míg a Matáv egyelőre semmit, tehát pont nélkül áll a tabella alján.

Vélemények

Tamási Zsolt: – Nagyon örülök annak, hogy sikerült kiszolgálnunk a közönségünket, elismerésem a csapaté. Úgy érzem, a játék minden elemében jobbak voltunk ellenfelünknél, hiányérzetem csak a második félidőben kihagyott helyzetek miatt van.

Bognár György: – Két közepes csapat játékából az került ki győztesen, amelynek a javára tévedett a játékvezető. Véleményem szerint az első győri gólt szabálytalanság előzte meg, s ez nagyban befolyásolta a találkozó kimenetelét. A soproni csapat egyelőre alakulóban van, ám bízom benne, hogy a következő fordulóban már jobban és eredményesebben szerepelünk.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapatarany a kendo Hungária-kupán

Budapesten az immár XI. alkalommal megszervezett Hungária-kupa Nemzetközi Egyéni és Csapat… Tovább olvasom