Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Győri ETO - Megműtötték Martínezt

Leandro Martíneznél belső oldalszalag szakadást állapítottak meg.
A Győri ETO FC facebook oldalán közölte, sikeres műtéten van túl Leandro Martínez, ahogy az első diagnózis is mutatta, belső oldalszalag szakadás miatt operálták meg. A focista köszöni, hogy sokan gondolták rá. A gyógyulás menetéről talán szerdán már többet tudunk.

Korábban - Győztes gólt szerzett, majd a mérkőzés végén súlyos sérülést szenvedett Leandro Martínez, az ETO csatára a Videoton ellen

Két okból is emlékezetes marad a vasárnapi Videoton–ETO (0–1) mérkőzés a győri csapat játékosa, Leandro Martínez számára. A csatár győztes gólt szerzett a Vidi ellen, majd a találkozó végén súlyos sérülést szenvedett, fájdalomtól gyötörten hordágyon kellett levinni a pályáról.

– Már a sérülés pillanatában is látszott, hogy komoly lehet a baj. Hogy van azóta? – kérdeztük hétfőn Martínezt.

– Köszönöm az érdeklődést, a körülményekhez képest jól vagyok. Vasárnap nagyon nagy fájdalmat éreztem. Azt kell hogy mondjam, hogy még soha életemben nem éreztem ekkorát.

– Emlékszik a szituációra?

– Természetesen emlékszem mindenre, és már videón is visszanéztem, hogy mi történt. Hát nem volt kellemes. Ugyanakkor az a sok biztató szó, ami a csapattól vagy a szurkolóktól a fórumokon és a közösségi portálokon érkezett felém, nagy erőt ad nekem a gyógyuláshoz. Látom, hogy bíznak bennem és várják a visszatérésemet. Szeretném megköszönni a Videoton drukkereinek is, hogy amikor a hordágyon levittek a pályáról, akkor megtapsoltak engem.

– Az, hogy győztes gólt szerzett, némiképp csökkenti a fájdalmát?

– Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, és persze örülök, hogy az én gólommal sikerült. Mindig jó érzés, ha jól megy a játék és ha jön a gól, ezért is bosszantó, hogy most így jártam. Kemény meccs volt, hiszen mind a két csapat számára nagy volt a tét.

Leandro Martínez
Leandro Martínez


– Tudja-e már, hogy mikorra gyógyulhat meg?

– Nem, még nem. A meccs után ugyan azonnal megvizsgáltak, de kedden egy specialistához fogok utazni, hogy aztán ott kiderüljön: minek kell történnie ahhoz, hogy a lehető leghamarabb visszatérjek a zöld gyepre. Egyetlen célom van: a csapatot újabb győzelmekhez segíteni, de hogy ez mikor következik majd be, azt nem tudom megmondani.

A Kisalföld információi szerint Leandro Martínezt kedden Székesfehérvárra viszik, ahol dr. Apkarovits Géza elvégzi a még szükséges vizsgálatokat. A diagnózis függvényében dönt a játékos további sorsáról. Az előzetes várakozás szerint a csatár jobb térdében a belső oldalszalag sérült meg és több mint valószínű, hogy meg kell operálni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntetlent játszott Debrecenben a Puskás Akadémia

A visszavágókat két hét múlva rendezik. Tovább olvasom