Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Győri ETO- Honvéd 0-0 - Nagy lehetőséget szalasztott el az ETO - fotó

Gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Győri ETO FC együttese a Budapest Honvéddal, így a zöld-fehérek három ponttal előzik meg a második helyen álló Debrecent.

Gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Győri ETO FC a Budapest Honvéd együttesével. A zöld-fehérek továbbra is listavezetőek a bajnokságban és három ponttal előzik meg a Debrecent.

Győri ETO FC – Budapest Honvéd 0-0
ETO Park, 5000 néző. Vezette: Vad II (ifj. Tóth II V., Farkas B.)

ETO: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Kamber, Pátkai (Nicorec 71.), Strestík (Trajkovic 64.)– Varga R., Dudás (Andric 58.), Koltai. Vezetőedző: Pintér Attila.

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic (Moga 77.) – Hidi – Abass, Johnson (King 42.), Vécsei, Ivancsics – Délczeg (Vernes 86.). Vezetőedző: Marco Rossi.

Sárga lap: Takács Á. (64.), Varga R. (78.), illetve Ivancsics (39.), Hidi (63.), Lovric (85.)

Edző értékelések:

Pintér Attila: - Megvoltak a lehetőségeink, hogy eldöntsük a mérkőzést, sajnos nem tudtunk élni vele. A játékosok mindent elkövettek, hogy megszerezzük a három pontot, de ezúttal nem sikerült. Most kevesebb helyzetünk volt a korábbiakhoz képest, de nyolc méterről el kell találnunk a kaput.

Nem látom szomorúnak a helyzetet, bár jó lett volna öt ponttal elhúzni a Debrecentől. A cserék jól szálltak be, de sajnos a gól hiányzott a mai estén.

Marco Rossi: - Ha a döntetlent nézzük, azzal elégedett vagyok, de a játékkal kevésbé. Megértem, hogy a győriek mérgesek az érvénytelenített gólnak, de a döntetlennel elégedett vagyok. A második félidő közepétől csak szenvedtünk a pályán, nyomás alatt tartottak minket.

Győri ETO-Honvéd - Fotó: Bertleff András


Nagy lehetőség előtt állt az ETO, hogy öt ponttal elhúzzon a második helyen álló Debrecentől, hiszen a hajdúságiak szombaton hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedtek a Paks együttesétől.

A találkozó elején a vendégek birtokolták többet és főként távoli lövésekkel igyekeztek feltörni a győriek védelmét, de Stevanovic rendre hárította a próbálkozásokat. A kezdeti Honvéd fölény után feljavult a zöld-fehérek játéka, átvették a játék irányítását, de Koltai 18. percben leadott veszélyes lövésén kívül nagyobb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

A folytatásban kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a kapuk keveset forogtak veszélyben, igaz a győriek előtt adódott egy hatalmas lehetőség, de Strestík nagy helyzetben jócskán a kapu fölé lőtt. A zöld-fehérek főként a széleken próbálkoztak Koltai és Varga révén, ám Strestík és Dudás nem nagyon tudta felvenni a meccs ritmusát, így gól nélkül vonultak öltözőbe a csapatok.

A szünet után hamar megszerezhette volna a vezetést az ETO, de Strestík passza után Varga csúnyán mellé lőtt 14 méterről. A hazai helyzet után az első félidőhöz hasonlóan főként a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Mindkét együttes sok hibával játszott, ám egyik együttes sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani.

Pintér Attila, a győriek mestere igyekezett frissíteni csapatán. A gyenge napot kifogó Dudás és Strestík helyére Andricot és Trajkovicot küldte pályára. A cseréknek köszönhetően feljavult a zöld-fehérek támadójátéka, nyomás alatt tartották a piros-feketéket. Egyszer sikerült is a kapuba találniuk a 88. percben, ám Varga lövését érvénytelenítette a játékvezető, hogy egy győri játékos zavarta Kemenest.

A döntetlen után továbbra is listavezető az ETO és három ponttal előzi meg az üldöző Debrecent. A következő héten az MTK otthonában lép pályára a zöld-fehér együttes.

Online közvetítés


Vége a mérkőzésnek!

Meglepő módon csak két perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.

88.p. Varga 12 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, ám a játékvezető érvénytelenítette a találatot lesállás miatt, hogy Koltai még bele ért a labdába.

87.p. Kamber bal oldali beadása után Nicorec elé került a labda, aki óriási helyzetben fölé bombázta a labdát.

86.p. Délczeg helyére Vernes érkezett a Honvédnál.

85.p. Lovric kapott sárga lapot Nicorec buktatásáért. A megítélt szabadrúgást Varga kevéssel a kapu fölé lőtte. 


83.p. Andric passza után hatalmas helyzetben Varga 12 méterről fölé bombázott.


83.p. Andric került nagy helyzetbe a tizenhatoson belül, ám lövés helyett elcselezte magát.

80.p. Andric passza után Koltai lőtt 18 méterről a kapu bal oldala mellé.

78.p. Varga Roland kapot sárga lapot. Egy ítélet után földhoóöz vágta a labdát.

77.p. Zivanovicot Moga váltotta a vendégeknél.

75. Sok hibával játszanak a csapatok, egyik együttes sem dolgozott ki helyzetet.

71.p. Pátkai helyére Nicorec érkezett a pályára.

71.p. Délczeg cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd középre adott a hosszún érkező Ivancsics felé, de a vendégek játékosa nem érte le a labdát.

64.p. Takács kapott sárga lapot, Kinggel szemben szabálytalankodott.

64.p. Strestík is elhagyta a pályát, Trajkovic váltotta.

58.p. Dudás helyére Andric érkezett a pályára.


55.p. Pátkai beadása után Strestík fejelt 7 méterről jócskán a kapu fölé.

51.p. Győri szabadrúgást Varga végzett el 24 méterről, a jobb lábas tekerése kevéssel ment a kapu fölé.

49.p. Koltai jobb oldali beadása után egy piros-fekete mezes játékosról Strestík elé pattant a labda, aki fordulásből lőtt 10 méterről a kapu közepe felé, de Kemenes bravúrral szögletre ütötte a labdát.

48.p. Varga jobb oldali szabadrúgásáról a hosszú oldalon berobbanó Kamber centikkel maradt le.

Vége az első játékrésznek!

Egy perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.

42.p. Johnson helyére King érkezett a vendégeknél.

39.p. Ivancsics kapott sárga lapot Takács felrúgásáért.

38.p. Gyors győri ellentámadás után Kamber lőtt 18 méterről jobb lábbal, de Kemenes bravúrral hárított. A kipattanó labda Strestík elé került, aki nagy helyzetben jócskán fölé bombázott.

36.p. Svec passza után Varga lőtt 20 méterről kevéssel a jobb oldali kapufa mellé.

34.p. Pátkai cselezett ki két vendég játékost, majd Vargához passzolt, aki üresen vehette volna át a labdát, de centikkel lemaradt róla.

31.p. Ivancsics távoli, középre tartó lövését Stevanovic magabiztosan hárította.

26.p. Koltai cselezett jobbról középre, majd Vargához akart passzolni, de Tandia az utolsó pillanatban közbe lépett.

20.p. Vécsei 22 méteres lövését Stevanovic magabiztosan védte.

19.p. Újabb győri lehetőség! Lipták indítása után Kamber passzolt keresztbe Dudás felé, de Kemenes kivetődve megszerezte a labdát.

18.p. Szép győri támadás végén Koltai lőtt 14 méterről nagy erővel, laposan a kapu közepe felé, ám Kemenes bravúrral hárított.

15.p. Honvéd szögletet követően Lovric 7 méterről kiszorított helyzetben, laposan keresztbe a kapu előtt.

12.p. Ivancsics 25 méteres bal lábas lövése veszélyesen csapódott a kapu jobb alsó sarka felé, de Stevanovics vetődve hárított.

10.p. Stresítk csúsztatása után Kamber fejelt kapura, ám Kemenes könnyedén fogta a labdát.

7.p. Abbas jobb oldali beadásáról centikkel maradt le a hosszú oldalon érkező Vécsei.

5.p. Az első öt percben főként a vendégeknél volt a labda, egy szögletet is sikerült kiharcolniuk, de a beívelés után tisztáztak a győri védők.

1.p. A győriek kezdték a találkozót.

Győri ETO FC – Budapest Honvéd

Vezeti: Vad II (ifj. Tóth II V., Farkas B.)


ETO: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Kamber – Pátkai, Strestík – Varga R., Dudás, Koltai. Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Molnár P. (k), Trajkovic, Pilibaitis, Völgyi, Andric, Nicorec, Djordjevic.


Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Hidi – Abass, Johnson, Vécsei, Ivancsics – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi.

Csere: Czuczi (k), Vernes, Faggyas, Moga, King, Odia, Nagy G.



Az Újpest elleni mérkőzés nagyszerű lelátói hangulatával és egy izgalmas, jó mérkőzésen aratott ETO-győzelem élményével várhatják a győri szurkolók a Honvéd elleni vasárnapi találkozót.

Pintér Attila, az ETO vezetőedzője: „Öröm volt számunkra az a szurkolói támogatás, amit a múltkori hazai mérkőzésen kaptunk, nemhiába mondtam, hogy nagy szükségünk van egymásra, hiszen csak közösen lehetünk eredményesek. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, hogy minél többen jöjjenek ki vasárnap, hogy közösen itthon tartsuk a Honvéd ellen a három pontot."

Az elmúlt fordulóban mindkét csapat döntetlenre végzett. Az ETO a Fradi otthonában játszott 1-1-re, míg a Honvéd hazai pályán éppen az Újpesttel végzett 2-2-re.

A fővárosi piros-feketék az utóbbi években elég sok borsot törtek az ETO orra alá a bajnokságban és a kupákban is, de a zöld-fehér hívek biztosak benne, hogy nagyra törő kedvenceik ezúttal legyőzik a szervezetten játszó Honvédot.

Az ETO-ban derékbántalmakkal bajlódó Kronaveter és Stanisic továbbra is sérült, ők nem állhatnak Pintér Attila vezetőedző rendelkezésére.

A győri klub arra kéri a szurkolókat, hogy a szigorú beléptetés miatt időben érkezzenek meg a stadionban.

Győri ETO FC – Budapest Honvéd
Vezeti: Vad II (ifj. Tóth II V., Farkas B.)

ETO: Stevanovic – Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Kamber – Pátkai, Trajkovic – Varga R., Strestík, Koltai. Vezetőedző: Pintér Attila.

Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Hidi – Abass, Johnson, Faggyas, Diarra – Délczeg. Vezetőedző: Marco Rossi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurta Dániel 100 méter mellen is nyert Zágrábban

Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka nyerte a 100 méteres mellúszást a 25… Tovább olvasom