Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Győri éremeső a világbajnokságon

Alaposan kivette a részét az éremhalmozásból a Graboplast VSE a hétvégén Németországban befejeződött ifjúsági világbajnokságon. Hat győri versenyző is dobogóra állhatott.
Egy-egy arannyal és ezüsttel Farkasdi Ramóna és Takács Tamara volt a legeredményesebb. Előbbi versenyző – ezer egyesben nyert, négyesben ötszázon lett második – nem ismeretlen a sportág iránt érdeklődők körében, hiszen most már jó ideje szállítja a jobbnál jobb eredményeket a világversenyről. A tavalyi szingapúri ifjúsági olimpián is diadalmaskodott, s most is kiválóan szerepelt.

„Utolsó éves ifistaként még mindenképpen szerettem volna egy igazán jó eredményt elérni. Örülök, hogy sikerült, ráadásul egyesben sikerült győznöm, ami azt hiszem, minden versenyző álma. Van még feladat előttem bőven a nyáron, elég csak a maratoni válogatóra gondolni, nagyon jó lenne visszamenni Szingapúrba (a maraton szakág világbajnokságát ott rendezik – a szerk.) – mondta Farkasdi Ramóna.
Nem ennyire rutinos, mégis kiválóan szerepelt Takács Tamara, aki még serdülőkorú, párosban – Hagymási Réka oldalán – egy első (ezren) és egy második helyezést (ötszázon) ért el.

„Azt gondolom, nagyszerűen sikerült ez a hétvége, legszebb álmaimban sem hittem, hogy ilyen eredményekkel jöhetek majd haza a világbajnokságról. Roppant boldog vagyok, s ez a siker is csak megerősített benne, hogy megéri keményen dolgozni" – fogalmazott Takács Tamara.

Hérics Dávid 200 méteren lett világbajnok párosban – Tótka Sándorral egy hajóban –, ráadásul nem is akárhogyan: egyhajónyit vertek rá a riválisokra.

Farkasdi Ramóna sikert sikerre halmoz, Németországban egyik nagy álma teljesült, egyesben lett világbajnok.
Farkasdi Ramóna sikert sikerre halmoz, Németországban egyik nagy álma teljesült, egyesben lett világbajnok.


„Bevallom, a selejtezők után azért már titkon bíztunk a dobogóban, de még a végső sikerben is, hiszen mi mentük a legjobb időket. Voltak gondok a pályán, mert nagy volt az oldalszél, igencsak kellett korrigálnom, de sikerült, s minden nagyszerűen működött. Jól összeszokott páros vagyunk, sokat készültünk közösen, s ennek lett meg most az eredménye" – mondta az újdonsült világbajnok.

A kenusok ezüstérmeket szállítottak. Ezer méteren a négyes tagjaként Varga Patrik és Szalay Bence vette ki a részét a magyar egység második helyéből.

„Örülünk az ezüstnek is, igazán az első helyre most nem volt akkora esélyünk, a második helyet azonban biztosan hoztuk" – kezdte Varga Patrik, míg Szalay Bence annyit tett hozzá: „Elsőéves ifistaként aligha lehetünk elégedetlenek. Komoly feladatok várnak még ránk, jön az országos bajnokság, a válogató az EORV-re, melyen szeretnénk ott lenni, s hasonló eredményt elérni párosban."

A lányoknál Takács Kincső mindössze egy századdal maradt alul 200 m egyesben.

„Sajnos a rajt nem sikerült jól, az oldalszéllel kellett megküzdenem. Utána azért sikerült felzárkóznom, a végén egy hajszál döntött, ezúttal nem az én javamra. Ettől függetlenül örülök a helyezésnek, s annak is, hogy váltottam kenura. Kajakban nem voltam annyira sikeres, itt viszont egyelőre bejöttek a számításaim, hosszú távon tervezek a kenuval" – mondta Takács Kincső.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: Lakatos Sopronban

A Kis-Rába Menti Takarék Soproni KC leigazolta Lakatos Pétert. A 32 éves játékos harmadszor szerepel… Tovább olvasom