Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Győri birkózó a VB-n

Nagy megmérettetés előtt áll Németh Csaba, a győri Jedlik-iskola tizedik osztályos tanulója. Május 15-én utazik a törökországi Samsunban megrendezendő korosztályos birkózó-világbajnokságra.
Samsun várja Csabát
A 69 kg-os súlycsoportban induló sportoló elmondta: leginkább a keleti országok képviselőitől tart, hiszen ők ebben az életkorban – 16 – 19 évesen – sokkal erősebbnek bizonyulnak. Konkrét nagy külföldi ellenfélről azonban nem tud a sportoló, hiszen ez lesz az első komoly nemzetközi versenye. Ennek ellenére a 17 esztendős Németh bizakodó, az első hat hely valamelyikén szeretne végezni.
Optimizmusát alátámasztja eddigi pályafutása; tizenkét éve birkózik, ezalatt több aranyérmet szerzett országos bajnokságokon, diákolimpián. A legbüszkébb arra, hogy 1999-ben, az 59 kg-osok között magyar bajnok lett. A mostani nagy versenyre egyébként budapesti edzőtáborozással készült az elmúlt hét végén Németh Csaba.
Távolabbi terveiről szólva a sportoló elmondta, a törökországi világverseny után legközelebb június elsején versenyez komoly téttel. Ekkor rendezik ugyanis a Magyar Kupát, amelyen ismét diadalmaskodni szeretne. A tét nem elhanyagolható, hiszen ettől függ a nyár végi EB-n való részvétele. Itt minden bizonnyal legnagyobb magyar riválisa a budapesti Zupányi Gábor lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átlagos dobóteljesítmény

Csak egyszer vezetett saját pályáján a BSE a Soproni Postás-Tabán Trafik női kosarasai ellen a… Tovább olvasom