Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Győrben játszik az Arsenal?

Priskin Tamás hivatalos mérkőzésen is bemutatkozhatott új egyesületében, az élvonalbeli Watfordban.

A fiatal támadó érdeklődésünkre elmondta, az Internazionale ellen ugyan még nem jutott szóhoz, azonban a szintén olasz Chievo elleni összecsapáson már hivatalosan is pályára léphetett újdonsült egyesületében.

„Vasárnap játszottuk az újabb felkészülési mérkőzést, ezért nem jöhettem haza az utánpótláscsapathoz. Egy-egyes állásnál a második félidőben cserélt be az edző, s úgy érzem, nem is ment rosszul a játék, végül kettő-egyre nyertünk. Ami negatív volt, az az időjárás, hiszen nagyon szeles, esős időben kellett futballoznunk."

A játékos hozzátette: a finnek elleni EB-selejtező után, csütörtökön repül vissza Angliába, pénteken már együtt utazik a csapattal Liverpoolba, ahol majd az Everton ellen kezdik az idényt.

„Valószínű a kispadon számít rám  Aidy Boothroyd vezetőedző, ám remélem, már az első bajnokin csereként azért beállhatok a mérkőzésen" – mondta befejezésül Priskin Tamás.

Mivel az angol együttes francia edzőjének édesapja továbbra is betegeskedik, s Arséne Wenger haza is utazott hozzá, a győri Dudás Ádám ügyében még nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni az Arsenal vezetőivel, árulták el a Győri ETO FC-nél. Többször is beszámoltunk róla, hogy az ETO FC tehetséges játékosa az „ágyúsoknál" szerepelt sikeres próbajátékon, s most már csak az angolok ajánlatára várnak a zöld-fehéreknél. A győri klub vezetői, ahogy azt Klement Tibor ügyvezető elmondta, azt szeretnék, ha a megállapodás részeként a szerződés tartalmazná, hogy az új stadionban a világhírű Arsenal egy edzőmérkőzésen az ETO ellen szerepeljen.

Dudás Ádám egyébként csatlakozott az első kerethez, azonban hasfalhúzódása miatt még külön készült a héten.
„Angliában sérültem meg, de szerencsére már rendbe is jöttem, teljesen egészséges vagyok. Nagyszerű dolog lenne, ha már most hétvégén, a REAC elleni meccsen bemutatkozhatnék a felnőttegyüttesben."
Dudás Ádám egyelőre civilként az Arsenal stadionjában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB: Teasley távozott

Nikki Teasley soproni története véget ért. A játékos kedden bejelentette: azonnali hatállyal távozik… Tovább olvasom