Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Győrben futballozik Bozsik József unokája

Labdarúgás - A legendás Bozsik József unokája Győrben, az Integrál-DAC-ban futballozik. A 21 éves középpályást ugyanúgy hívják, ahogy nagyapját, s szeretne élvonalbeli labdarúgó, majd edző lenni.

Tehetséges futballistát szerződtetett le nemrégiben az NB II-ben szereplő Integrál-DAC, Bozsik József Zalaegerszegről érkezett a nádorvárosi együtteshez, s egy évig kölcsönben szerepel a kék-fehéreknél.
S ha a név kapcsán most többen is felkapják a fejüket, nem véletlen. A fiatal futballista ugyanis az aranycsapat egykori legendás játékosának, Bozsik Józsefnek az unokája, édesapja, Bozsik Péter edzőként nyert magyar bajnokságot, majd szövetségi kapitány volt, így nem véletlen, hogy az ifjabb Bozsik is a futballpályán kötött ki.

„Pedig senki nem erőltette, hogy labdarúgó legyek – mondta el érdeklődésünkre a legendás fedezet unokája. – Hétéves voltam, amikor apám egy edzést indult tartani a Pénzügyőrnek, s megkérdeztem, hogy elvinne-e magával."

Bozsik József az Integrál-DAC színeiben folytatja pályafutását. Fotó: Krizsán Csaba
Bozsik József az Integrál-DAC színeiben folytatja pályafutását. Fotó: Krizsán Csaba


Innen aztán a Fradihoz, az MTK-hoz, majd Zalaegerszegre vezetett az út. Élvonalbeli mérkőzésen még nem lépett pályára, szerepelt viszont a ZTE Intertotó-kupa-mérkőzésén. Legtöbbször az élvonalbeli gárda B csapatában, az NB III-ban játszott, az utóbbi időben egy korábbi sérülése miatt azonban már kevesebb lehetőséget kapott.

„Úgy éreztem, váltanom kell, s ebben kaptam segítséget Vörösbaranyi Józseftől, aki a kék-fehéreket ajánlotta. Örülök, hogy Győrbe, a másodosztályba kerültem, ha még csak kölcsönbe is. Bízom benne, hogy minél előbb a kezdőcsapatba tudom verekedni magam."
A játékos elárulta, nem könnyű a Bozsik névvel futballozni, ám általában pozitív visszajelzéseket kap.


„Volt már, hogy egy-egy rossz átadás, lövés után összehasonlítottak a szurkolók nagyapámmal, ám általában az elismerést, tiszteletet érzem az emberekből, amikor megtudják, ki vagyok."

A futballista tisztában van képességeivel, célja, hogy legalább élvonalbeli labdarúgó váljon belőle.

„Van bennem kitartás, s még van hová fejlődnöm. Reális célom lehet az NB I-ben futballozni. Aztán szeretnék edzősködéssel is foglalkozni, már meg is tettem ebben az irányban az első lépéseket."
Az unoka személyesen nem ismerhette nagyapját, emlékei azonban természetesen vannak a híres futballistáról. Érdeklődésünkre azt is elárulta, milyen érzés volt először abba a stadionba belépnie, amit Bozsik Józsefről neveztek el.

„Az érmek, mezek, cipők természetesen megvannak, amelyek nagyapámra emlékeztetnek. Videón láttam is őt játszani, felejthetetlen számomra a londoni hat-három és az Uruguay ellen lőtt gólja. Nemrég jártam Kispesten, s bevallom, hihetetlenül örülök, hogy olyan kézbe került a klub, hogy méltó nagyapámhoz a róla elnevezett létesítmény. Amikor ott sétálgattam, ugyan nem tudták, ki vagyok, s persze nem is tettem még le annyit az asztalra, hogy tudják, de remélem, tehetek majd annyit a magyar futballért, hogy egyszer, ahogy nagyapámat vagy apámat, majd engem is felismerjenek."

Olvasóink írták

  • 1. Boszik@sport.hu 2008. augusztus 17. 06:49
    „Ki az a Boszik? Mas unokaja is jatszik ott.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a gól hiányzott Gyirmóton

Labdarúgás - Két döntetlen és egy vereség a győri csapatok mérlege a Labdarúgó NBII… Tovább olvasom