Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Győr után a Tour de France

Az esélyeknek megfelelően a férfiaknál Bodrogi László, míg a nőknél Csomor Erika nyerte az országúti kerékpárosok időfutam-bajnokságát.

A belga QuickStep-Davitamonban versenyző Bodrogi még a vártnál is simábban győzött, s nyerte hetedik bajnoki címét – zsinórban a negyediket. A második helyen végző Szekeres Csaba ugyanis 1 perc 25 másodperccel tekert rosszabb időt a Győr melletti 19-es főúton rendezett 39,3 km-es viadalon.

A nők 19,6 km-es versenye viszont rendkívül kiélezett küzdelmet hozott: a végül aranyérmes, duatlonban világbajnok Csomor mindössze két másodperccel előzte meg a címvédő Filutásné Halasi Katalint, illetve öttel a harmadik helyen befutó Vajda Mártát.
A mosonmagyaróvári Király Mónika negyedik, Paré Veronika hetedik lett.

– Nagyon örülök, hogy ilyen jól ment a verseny – nyilatkozta Bodrogi László. – Magyarországon ez az egyetlen verseny, amin rajthoz állok, így értelemszerűen egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt érek el rajta. Ezúttal különösen annak fényében nem volt mellékes az eredmény, hogy az év első felében sérülés miatt nem igazán tudtam azt az edzésmunkát végezni, amit kellett volna.

Bodrogi hozzátette, ha ismét teljesíti a körversenyt – lehetőleg a mezőny első felében –, s több etapot is közvetlenül a legjobbak között zár, illetve az erősségének számító egyéni indításos időfutamon esetleg nyer, már elégedetten zárná a századik – számára a második – Tour de France-t.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máltai szurkolók az Üllői úti stadionban

Az UEFA állítólag engedélyt adott arra, hogy a Birkirkara elhozza szurkolóit az UEFA Kupa-selejtező… Tovább olvasom