Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Győr Aréna - Nincs több akadály, januárban már építik

Január első napjaiban kezdődhet a Győr Aréna sportkomplexum építése - közölte Borkai Zsolt polgármester.
Január első napjaiban kezdődhet a Győr Aréna sportkomplexum építése - közölte az MTI-vel pénteken Borkai Zsolt polgármester, miután a város közgyűlése meghozta az ehhez szükséges döntést.

Közlése szerint azzal, hogy a győri közgyűlés úgy döntött, 216 millió forint erejéig előfinanszírozza a munkálatokat, azokat körülbelül négy hónappal korábban kezdheti meg a Switelsky Kft., a FÉSZ Zrt. és a ZÁÉV Zrt. által alkotott konzorcium.

"Végre eljutottunk oda, hogy a multifunkcionális csarnok megépítésének nincsen most már akadálya" - jelentette ki az MTI-nek a városvezető, emlékeztetve arra, hogy a 4,9 milliárdos projekt - korábban a kormányzat által átvállalt - költségeiből 4,3 milliárdot tesz ki maga a csarnok, 600 millió forintot pedig környezete kialakítása.

Hozzátette: a január 6-i kezdést követően - a nyertes konzorcium vállalása szerint - október végén zárulnak a munkák, november közepén pedig már birtokba is veheti tulajdonosa az új sportkomplexumot.

A város keleti végére, Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a felújítás előtt álló Magvassy Sportcsarnokkal egybeépülve egy komplex létesítményt alkot majd, amelyben egy mobil lelátó segítségével a csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhelyigénye szerint.

Borkai Zsolt augusztusban arról beszélt az MTI-nek: az egyedi külsejű, megvilágításával a müncheni Allianz Aréna stílusát idéző új csarnok küzdőterét három pályára lehet majd szétválasztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható lesz benne.

Győr polgármestere másfél hónapja beszélt arról az MTI-nek, nagy esélye van annak, hogy az Audi nevét viselje a tervek szerint jövő őszre megépülő sportkomplexum. Akkori közlése szerint egészen előrehaladottak a tárgyalások az autógyártóval, "nagyon nagy esély" van arra, hogy Audi Arénaként működjön a következő időszakban a csarnok.

A győri járműgyár a sportkomplexum működtetésébe szállna be, hiszen az építésre "száz százalékos kormányzati garanciát és támogatást kaptunk" - közölte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legjobb sportolók között a Győri Audi ETO csapata

Az Audi ETO idei BL-győzelmével a sportújságírók elismerését is kivívta a legrangosabb hazai sport… Tovább olvasom