Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Gyönyörű győzelem a győri közöny ellenére

A tetszetősen játszó ETO szép gólokat szerezve, fölényesen nyerte az első félidőt.

Győri ETO FC - Kaposvári Rákóczi 4-0

Szünet után már nem tudta megismételni első félidei eredményes játékát, a győzelme azonban így sem forgott veszélyben. Az ETO a Pápa után a Kaposvárt is 4–0-ra verte és sorrendben harmadik mérkőzésén nem kapott gólt. A jó játék mellett ez is biztató a jövőre nézve.
Nemsokára talán a szurkolók is visszatérnek a lelátókra és már nem Győrön röhög az ország...

Két gól, egy gólpassz

A mérkőzés egyik főszereplője kétségkívül a saját nevelésű Granát Gábor volt, aki két góllal, gólpasszal és jó játékkal vette ki részét a győri sikerből. A fiatalember először kapott helyet a kezdőcsapatban.
„Fantasztikus érzés volt szombaton kifutni a pályára. A kevés néző ellenére fergeteges hangulatban játszottunk, de azért jobb lenne, ha többen lennének kíváncsiak ránk."

Granát eddigi teljesítménye dicséretes, hiszen hat NB I-es fellépése alkalmával három gólt ért el. Így értékelte a Kaposvár elleni magabiztos győzelmet:

„Az első félidőben csodálatosan játszottunk, remekül védekeztünk, elöl pedig jól használtuk ki a helyzeteinket. Szünet után visszaállt a Kaposvár, ekkor már nehezebben tudtuk feltörni a védekezését és nem is tudtunk újabb gólokat szerezni."

Az ETO fiatal csatára május 24-én ünnepli 21. születésnapját és ha a továbbiakban is hasonló teljesítményre lesz képes, gyakran kaphat helyet a kezdőcsapatban.

„Bízom benne, hogy a mester a következő meccsen, az MTK ellen is kezdőként számít rám, hiszen Priskinnek még egy meccsre szóló eltiltása van. Ha Bajzát Petinek és nekem is jól megy a góllövés, akkor viszont Priskának nehezebb lesz visszaszereznie a helyét a kezdőcsapatban."

Mátyus János: „Édesapámnak hétfőn lesz a születésnapja, ezt a győzelmet és esetleg a jó játékomat neki is ajánlom. Sajnos kevés szurkoló látta a mérkőzést, de ők jó hangulatot varázsoltak a lelátóra."
granát balázs: ha így folytatja, szép jövő előtt áll a fiatal csatár.


90 perc krónikája

10. perc: Granát jobb oldali beadása után Bajzát 5 méterről, kapásból lőtt a kapu bal oldalába. 1–0. 
13. perc: Granát szép cseleket követően 10 méterről lőtt a hálóba. 2–0. 
32. perc: Vincze O.–Granát akció végén Granát 10 méterről a rövid sarokba bombázott. 3–0. 
36. perc: Granát jobbról adott középre, Bajzát pedig 5 méterről nem hibázott. 4–0. 

Csank jános:
– Az első félidőt nagy elánnal kezdte a csapat, látszott, hogy a játékosok akarnak és a remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően ez gólokban mutatkozott meg. A második félidőre a Kaposvár rendezte sorait és ezeket nehezebb volt áttörni. Kisebb hibák ugyan becsúsztak, de magabiztos győzelmet arattunk.


Prukner László:
– Az a csapat nyerte a mérkőzést, mely minden tagja, minden idegszálával győzni akart.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mizo Pécs- MKB Euroleasong Sopron 73-64

Öldöklő küzdelemmel, kőkemény védekezéssel kezdődött az összecsapás, közel két percig nem is esett kosár. Iványi büntetőkből a hazaiakat juttatta előnyhöz, ám a mérkőzést megelőző napon magyarból érettségiző Honti Kata egy remek 1–1 elleni játék után szerzett találattal bizonyította: kosarasként is érik... Tovább olvasom