Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Gyirmót SE - Mosonmagyaróvár 1-1

Hannich Péter szerint megvolt a lehetőség a második félidőben, hogy fordítsanak, de ez nem sikerült.
12. p: Egy visszapattant labdát Tóth N. közelről a kapusba lőtt.

25. p: Gólt szerzett a vendégcsapat. Schafranek a gyirmóti kaputól mintegy huszonöt méterre kihasználta Kun hibáját, kapura húzott és tizenkét méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt. 0–1.

40. p: Károlyi beívelése után az előrelopakodó Kun a labdát a léc fölé fejelte.

63. p: Károlyi ívelt a kapu előterébe, Korsós nagyszerű fejessel továbbított, de labdája a felső lécet érintve a kapu fölé szállt.

70. p: Az erősödő gyirmóti nyomás következményeként Nagy L. beadását ismét Korsós fejelte kapura, de ez csemege volt Kovácsnak, ugyanis középre ment a labda.

75. p: Korsós mellel tette le a labdát Biedernek, aki a balösszekötő helyéről nagyszerű gólt lőtt a bal alsó sarokba. 1–1.
A hátralévő időben a hazai- ak mozgósították erőiket, és több helyzetet sikerült kialakítani, de a Puglits és Sipos által vezértelt mosonmagyaróvári védelem jó teljesítménye és nem kis mértékben a szerencse is hozzájárult ahhoz, hogy az esélyesebb Gyirmót otthonából „pontosan" távozhattak Tiba Zoltán labdarúgói.

Hannich Péter
: – Negyvenöt perc kényelmes játék után felpörögtünk, lehetőségeink voltak a második félidőben, hogy fordítsunk, de nem sikerült.

Tiba Zoltán: – Gratulálok a csapatomnak, hiszen az esélyesebb Gyirmót otthonában jó eredményt értünk el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bedák Pál ezüstérmet szerzett az ökölvívó-világbajnokságon

Bedák Pál ezüstérmet szerzett a kínai Mianjangban zajló 13. férfi ökölvívó-világbajnokságon, miután… Tovább olvasom