Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Gyirmót: kettővel csökkent a keret

A Ness Hungary NB II Nyugati csoportban szereplő Gyirmót játékoskerete kettővel csökkent a nyári szezonkezdethez képest. Csopaki István és Lannert Bence sem szerepel már a kék-sárgáknál.
Nincs irigylésre méltó helyzetben Soós Imre, a Ness Hungary NB II Nyugati csoportban szereplő Gyirmót vezetőedzője. Az első osztályba jutást célul kitűző gárda játékoskerete ugyanis kettővel csökkent az idénykezdet óta. Illetve hivatalosan még csak eggyel, de valószínű, nem sokat kell várni a következő szerződésbontásra sem.

Lannert Bence a nyáron a Vecséstől érkezett a gyirmóti csapathoz, és a hivatalos verzió szerint nemrégiben a tanulmányai miatt kérte szerződése felbontását és távozott a klubtól. Egy másik információ szerint viszont a játékos elégedetlen volt a játéklehetőséggel, de más is állhat távozása hátterében. A futballista a hírek szerint a Ferencvárosnál edz, ahol Détári Lajos a szakmai igazgató, ő éppen Vecsésről érkezett az Üllői útra.

Csopaki István a csoport gólkirályaként szintén a nyáron igazolt Gyirmótra a REAC együttesétől. A csatár időközben tagja lett a Rába ETO futsalcsapatának is és újra bekerült a magyar válogatottba, amely nemsokára brazíliai túrára utazik. A Kisalföld úgy tudja, hogy a játékos távozni szeretne Gyirmótról és futsalozni akar.

Soós Imre azt mondja, szerinte nincs Csopaki-ügy, mert a játékost profiszerződés köti a Gyirmóthoz és kötelezettségei vannak a klubbal szemben. Bár az igaz, hogy Csopaki a tegnapi edzésen már nem vett részt. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karate: négy-négy arany és bronz

Jól kezdte az őszi versenyidényt a Piramis SE, a Szombathelyen megrendezett nemzetközi versenyen. Tovább olvasom