Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Gyirmót: Csank János távozik

hivatalossá vált: az NB II Nyugati csoportban bronzérmes Gyirmót FC Győr csapatától távozik Csank János vezetőedző.

A rutinos szakember másfél évvel ezelőtt érkezett a kék-sárgákhoz. Az alig fél szezonban már lehetetlen volt a bajnokságot végül toronymagasan megnyerő MTK-t utolérni, a következő bajnokságnak azonban ismét bajnokesélyesként vághatott neki az alaposan megerősített csapat. Az amúgy is erős kerethez tizenegy – köztük rutinos, élvonalat is megjárt – játékos csatlakozott, ám velük sem sikerült a feljutás. Az újabb rivális Puskás Akadémia nyerte a bajnokságot, ráadásul még az ezüstérem is elúszott.

Egyelőre még nincs utódja a Gyirmótról távozó rutinos szakvezetőnek.
Egyelőre még nincs utódja a Gyirmótról távozó rutinos szakvezetőnek.


Csank János szakmai beszámolóját követően közösen döntöttünk arról, hogy nem lesz folytatás. Bár a tavaszi szereplésünk jobban sikerült, már ősszel nagy hátrányba kerültünk. Csalódást jelentett, hogy végül a második helyre sem sikerült odaérnünk. Bár a hónap végéig még él a vezetőedző szerződése, szerette volna ő is, ha minél korábban döntés születik. Egy szép festménnyel is megköszöntük a másfél éves munkáját, s további sok sikert kívántunk neki" – mondta a váltással kapcsolatban Horváth Ernő, a Gyirmót egyik tulajdonosa, aki hozzátette: még nem kezdtek tárgyalásokat új edzővel, előbb szeretnének „körülnézni a piacon", s majd ezután választanak.

Olvasóink írták

  • 4. BudaiKr 2013. június 12. 14:20
    „3. nagyonfááj 2013.06.12. 12:24

    kutyuska valami nem tetszik ellehet menni a országbol!”
  • 3. nagyonfááj 2013. június 12. 12:24
    „bexarok a budaitompika a csánkjácsíííít is ismeri, mitöbb nagy cimborája is! Én már vele kapcsolatban semmin nem csodálkozom!!!”
  • 2. Hyppolit 2013. június 12. 12:20
    „A ZTE is "sikerrel" a süllyesztőbe került, egyetlen átgondolt mérkőzést sem láttam tőlük, igaz a játékosokon is múlik..Szakmailag "nehéz" lenne megítélni az edzőt, de egyetlen épkézláb nyilatkozatot még nem hallottam tőle..”
  • 1. BudaiKr 2013. június 11. 20:04
    „köszönöm a brátságod jancsika sajnos ez nem jött össze montam hogy Győr az Győr itt Győrbe nem lehet alibizni itt mindenbe a minőséget kell biztosittani. Sok sikert a továbbiakba!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ronaldo góljával nyertek a portugálok

A portugál labdarúgó-válogatott Cristiano Ronaldo góljával 1-0-ra legyőzte a horvát együttest a két… Tovább olvasom