Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Gyirmót - Integrál-DAC 1 - 1

A hazaiak biztonsági játékra törekedtek, de kontrajátékukban végig benne volt a gólszerzés lehetősége.
Radics és Laki csatája a rangadón.
A 30. percben Tamási rátartott Reizer lábára, amiért a játékvezető kiállította.

A 49. percben Bieder remek átadással hozta játékba Tóth Norbertet, aki a balösszekötő helyén lépett ki, majd a kifutó kapus mellett szép gólt szerzett. 1–0.

A 80. percben Ladiszlaidesz beívelt labdájára Laki emelkedett legmagasabbra és védhetetlen gólt fejelt. 1–1.

A korán megfogyatkozott hazaiak biztonsági játékra törekedtek, de kontrajátékukban végig benne volt a gólszerzés lehetősége.

Az Integrál-DAC rutinos, stílusos csapat benyomását keltette, s a helyzetek kidolgozásában felülmúlta a hazaiakat. A játék összképe alapján azonban a pontosztozkodás igazságos.

Jók: Sipőcz, Radics, Szabó Cs., Tóth N., ill. Máté, Laki, Gollovitzer.
Horváth László: – Jó mérkőzést játszottunk, elégedett vagyok a játékosainkkal, és mint minden rangadón, itt is apró momentumok döntöttek. A kiállítást túlzottnak éreztem, s emiatt nem tudtuk a saját játékunkat játszani.

Szapor Gábor: – A kihagyott ziccerek megbosszulták magukat. A csapatot mindenképpen dicséret illeti gólra törő játékáért s győzni akarásáért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A horvátok és a svédek fölényesen győztek

Elszenvedte első vereségét a bolgár labdarúgó-válogatott a magyarok csoportjában. Válogatottunk… Tovább olvasom