Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Gunn nem kell a Sopronnak, Molnár bizonytalan

Körmenden volt az utolsó fellépése az amerikainak. Molnár pedig rehabilitál, de nem tudja, mikor léphet végre ismét pályára.
Tommy Gunn nem győzte meg a soproni vezetőket. Az amerikai próbajátéka ma járt le, Meszlényi Róbert vezetőedző pedig a Körmend meccs után BB1.hu-nak adottnyilatkozatában elárulta: nem tartanak igényt a kosarasra.

Tommy Gunn és Pojbics Szabols. Fotó: BB1.hu
Tommy Gunn és Pojbics Szabols. Fotó: BB1.hu


A csapattal kapcsolatos további hír, hogy a magyar férfi kosárlabda válogatott nyári, pécsi edzőtáborában sérült meg Molnár András. A Sopron játékosának a korábban már műtött térde gyulladt be, így akkor az edzéseket is be kellett fejeznie. A korai diagnózisok biztatóak voltak, néhány napos lefolyásúnak jósolták a bajt. Mára azonban világossá vált, hogy több hónapra nyúlik Molnár gyógyulása.

- Voltam a marosvásárhelyi klinikán, ott is kezeltek, ám sajnos minden igyekezet ellenére én magam sem tudom, hogy mikor léphetek végre ismét teljes értékű játékosként pályára. Edzem a csapattal, szépen, fokozatosan megpróbálok visszaszokni, de hogy ez mennyi idő lesz, nem tudom – mondta Molnár a BB1.hu-nak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

John Terry nem játszik többet az angol válogatottban

Az ellene zajló szövetségi eljárás miatt lemondta a válogatottságot John Terry, az angol nemzeti… Tovább olvasom